A szezonzáró kilátó-túra után még egy napot rászántam arra, hogy felfedezzem, milyen látványosságokat kínál a Káli-medence. Erre vasárnap került sor, így első utam Káptalantótiba vezetett a Liliomkert termelői piacra. Korábban már beszámoltunk róla, hogy egyre népszerűbbek az ilyen piacok, s aki jó minőségű, házi készítésű termékeket szeretne beszerezni, azoknak mindenképpen ajánlott ellátogatni a helyszínekre. Most én is megtettem és teljesen elcsodálkoztam. Először azon, hogy milyen sokan voltak. Félreértés ne essék, a piac nem keltett zsúfolt érzést, de körülötte mindenhol autók parkoltak hosszú sorokban. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora népszerűséggel bír a Liliomkert.
A második meglepetést a vásár sokszínűsége okozta. Leginkább egy biobolt, egy hagyományos falusi piac és egy bolhapiac keverékéhez tudnám hasonlítani. A levegőben terjengő sült finomságok, különböző savanyúk és forralt bor illata már a parkolóból „berántott” a rendezvényre, hát még mikor megláttam a kínálatot. Színesen sorakoztak egymás mellett a házi lekvárok, szörpök, szirupok mindenféle gyümölcsből és növényből, láttam fenyőmagolajat és tövisvirágszörpöt is. A különböző állati termékek hasonlóan változatosak voltak, kecskesajtok számtalan fűszerezéssel több méretben, kolbászok, sonkák nyúlból, mangalicából, de a vadászstandon szarvashúst és vaddisznópástétomot is be lehetett szerezni. De nemcsak élelmiszerek közül lehetett válogatni, rengeteg gyertya, szappan, festett- és faragott kép, szőtt szőnyegek, kovácsoltvas díszek és mindenféle hasznos eszköz várta, hogy új gazdára találjon. Könnyűszerrel lehetett perceknek tűnő órákat eltölteni a termékekbe belefeledkezve még a hűvöskés idő ellenére is.
Ezt követően utamat Szentbékkálla irányába vettem, ahol egy igen érdekes földrajzi jelenséget kerestem fel: a Kőtengert. Valaha az itteni intenzív vulkanikus tevékenységet követően feltörő kovasavak, hévizek a laza homoküledékeket összecementálták, amit a szél, a csapadék, az erózió tovább formázott. A kövek nagysága és magassága meglepő. Némelyik ház nagyságú, mások betöltenek egy egész szobát. Mintha óriás járt volna e tájon, aki rossz, vagy jó kedvében gigászi kődarabokat hajigált. A méretek ellenére érdemes felkeresni az Ingókövet, amelyet akár egyetlen ember is meg tud mozdítani…
A Kornyi-tót és az azt őrző Emberi komédia szobrait nem olyan régen mutattam be, itt lehet elolvasni az erről szóló bejegyzést. A Káli-medence legnagyobb tava még novemberben is élettel telinek tűnt: a nádasból folyamatosan szárnysuhogás és csobbanások hallatszottak. Ürgéket sajnos nem láttam, bár az is igaz, hogy olyan nagyon sok időt nem töltöttem a tó mellett, mert még egy állomás hátravolt a felfedező kirándulásomból.
Ez pedig a Monoszló mellett található Hegyestű volt. A Káli-medence romantikus hangulatú falvacskái között megbúvó egykori kőfejtő ma földtörténeti bemutató hegyként magasodik a Balaton-felvidék fölé, hiszen eredeti kúp alakjának felét kibányászták, másik fele viszont épségben megmaradt, így feltárva előttünk több millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenységek nyomát. Az egyedülálló sokszögletű függőleges oszlopok megcsodálása után még felmásztam a 337 méter magas csúcsra, s visszatekintettem 2 napos tartózkodásom helyszínére, a Káli-medencére. Jó hétvége volt, ismét meggyőződtem róla, hogy a Balaton minden évszakban gyönyörű.
