Hétvégén ismét lehetőségem nyílt egy kis kirándulásra, nem haboztam sokáig, elővettem a tájolómat és a térképemet, szorosra fűztem a túrabakancsot és már készen is álltam egy újabb felfedezőútra. Stílszerűnek éreztem, hogy ha tavasz elején egy kilátót kerestem fel, ugyanezt tegyem most is. Választásom a Balaton-felvidék egyik ékszerdobozára, a Káli-medencére esett. Célul az Eötvös kilátó felkeresését tűztem ki, melyet legkönnyebben Szenbékkálláról lehet megközelíteni.

Az autót a templom mellett hagytam és a sárga háromszög jelzést követve elindultam. A falut az első utcán keresztül szinte azonnal elhagytam, s egy darabig betonúton haladva folytattam utamat. A jelzésekre semmi panaszom nem lehetett, már messziről látszottak a sárga háromszögek, sőt egy információs táblával is találkoztam, melyen négy különböző úti cél távolságát és az ehhez szükséges időt tüntették fel. Elégedetten nyugtáztam, hogy az általam saccolt 4 km-es táv a kilátóig pontos, ami könnyen teljesíthető bő 1 óra alatt.

Szerencsére a betonút nem tartott sokáig, helyét átvették az erdei ösvények, ahová a foghíjas lombokon keresztül szűrődött be a fény és mindenhol az avar őszi illatát lehetett érezni. Ezért érdemes kirándulni, ilyet nem lehet máshol tapasztalni, csak a természetben. Pedig igen jó hatással van az emberi szervezetre: észrevétlenül feltölt jókedvvel és energiával. Én is teljesen belefeledkeztem az erdő kutatásába, a madarak figyelésébe, észre se vettem, hogy az addig könnyed, sík útvonal lassan emelkedni kezdett. Egy kiszáradt patakmeder mellett vezetett az utam és éppen azon gondolkodtam, hogy ezt a túrát, bárki könnyűszerrel teljesíteni tudná, kortól és fizikai állapottól függetlenül. Nem sokára rájöttem, azonban, hogy tévedtem :-) A sárga jelzések egy hirtelen kanyarral átvágtak a patakmedren és meredeken megindultak az addig fölém magasodó hegy csúcsa felé. Hogy ne legyen kétségem afelől, merre is kell továbbhaladnom egy külön tábla hívta fel a figyelmemet az új irányra. Nem volt mit tenni.

„Na, gyerünk!” – mondtam magamnak. Baljós sejtéseim beigazolódtak: a következő 10 perc igen megerőltetőre sikeredett. Egészen elvékonyodott úton, fák gyökerei között botladozva dacoltam az emelkedővel. Mire a tetőre értem alaposan megizzadtam, de a fenti látvány kárpótolt mindenért: csodálatos panoráma nyílt a tőlem nyugatra lévő területekre. Láttam a Tóti-hegyet, a Gulácsot és a Csobáncot, a párafelhőben pedig felsejlett a Badacsony és a Szent György-hegy is. Mégsem ezek vizslatásával töltöttem az időt, hanem a környező birtokokban és pincékben gyönyörködtem inkább. Mozdulatlanok voltak, élőlény sehol, csak az épületeket egyenes labirintusként körbeölelő rendezett szőlősorok mindenhol. Megmagyarázhatatlanul szépnek láttam őket. Percekig csak bámultam lefelé szótlanul.

Végül továbbindultam a kilátó felé, az út egy fennsíkon vezetett tovább, több szintkülönbség nem nehezítette már a dolgom. Hamarosan elértem eredeti úti célomat is, az Eötvös kilátót. Felmásztam. Ami fent fogadott, hasonló volt a korábbi látványhoz, azzal a különbséggel, hogy a hegy déli és keleti oldalára is ráláttam. A Liszkay-borkúria, a Hegyestű, Köveskál, Kővágóörs, a Kornyi-tó és Szentbékkálla is mind-mind ott feküdtek előttem elterülve, mintha egy hatalmas térképet néznék. Gyönyörű volt.

Hazafelé átváltottam a kék sáv jelzésre. Ez a hegy nyugati oldalán vezetett le a közeli pincesorok között, így lehetőségem nyílt arra is, hogy szemügyre vegyem a csúcsról megcsodált szőlősöket. Érdekes látni, ki hogyan készül a télre, kezdő szőlősgazdáknak akár még tanulni is lehet belőle. A visszaúton jóval gyorsabban haladtam, a szentbékkállai templomot végig a szemem előtt tartva lépkedtem tempósan. Az autóhoz érve még egyszer visszanéztem a hegytetőn álló kilátóra, felidéztem a panorámát és kellemesen elfáradva huppantam be a kormány mögé az ülésre.