Balatoni díjazottak az év ökoturisztikai attrakciói között

2015. szeptember 28. 11:30 - balaton | peti

termhaz.jpg

Idén hatodik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye” kitüntető címet, melynek díjátadó ünnepségére a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én került sor az Országos Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében. A pályázat célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg.

A hazai turizmus fontos részét jelentik a Kárpát-medence elővilágát bemutató attrakciók, mint például a nemzeti parkok és tanösvények, ahol a különleges növények és állatok megismerése mellett a fenntartható fejlődés alapvető gondolatait is elsajátíthatják a látogatók. Az „Év ökoturisztikai létesítménye” verseny is hozzájárul ahhoz, hogy ezekre a kiállítóhelyekre nagyobb reflektorfény vetődjön, s az utóbbi évek ökoturizmus iránt tapasztalható pozitív trendjei tovább folytatódjanak.

A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 14 db pályamunka érkezett, pontozáskor figyelembe vették többek között a helyszín adottságainak kihasználtságát, a látogató- és családbarát lehetőségeket, valamint a kiállításokhoz társuló élményközpontú bemutatási mód egyediségét is.

A díjak két kategóriában kerültek kiosztásra, a látogatóközpont kategóriában a gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpont III. helyezést ért el, míg a tanösvény kategóriát a zalakarosi Csiga-túra tanösvény nyerte meg. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek és sok látogatót kívánunk nekik!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr347848644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása