Elindul a balatoni szezon

2016. május 09. 11:33 - balaton | peti

hajo.jpg

Végre! Hajózhatunk, vitorlázhatunk, kikapcsolódhatunk és szórakozhatunk kedvünkre – és az időjárás is úgy tűnik, hogy a kegyeibe fogad minket! Sorra rendezik a Balatonnál a szezonnyitókat: szombaton, az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjjal az idei vitorlás vette hivatalosan a kezdetét. A balatonfüredi Vitorlabontó szombati, igen látványos versenyén 160 hajó állt rajthoz. És nem sokáig kell várnunk a turisztikai szezon hivatalos megnyitójára sem, hiszen a pünkösdi hétvégén Siófokon felvonulás, könnyűzenei koncertek, családi programok, gasztronómia és vásár jelzi a turisztikai szezon megnyitását.

A hétvégén azonban nem csak a vitorlások ünnepeltek: 125 éves születésnapja volt a Balaton két legrégebbi hajójának a Helkának és a Kelénnek is – ez utóbbi ott állt a balatonfüredi kikötőben és várta a kíváncsi érdeklődőket, míg a Helkán kedvezményes hajókiránduláson vehettek részt az utasok. Mi magunk a Kelénen jártunk. A jeles napra igazán szépen és igényesen felújította a Balatoni Hajózási Zrt. a méltóságteljes hajómatuzsálemet, gyönyörű belső terek, frissen festett hajóterasz, megelevenedő történelem várt minket a hajón - a gyerekeknek lufival, hűtőmágnessel kedveskedtek a hajón szolgálatot teljesítők.

A Kelén, mint ahogy a hajón található kis brossúrából megtudtam, 1891-ben épült testvérével, a Helkával együtt. A kecses hajók a tengeri gőzösök vonalvezetését követték, vas hajótestre fenyőfa felépítménnyel és fedélzettel készültek. Míg a Kelén 1891. április 14-én, addig a Helka 1891. június 28-án került vízre, hogy az utazóközönséget az északi-, és a vasúttal nem rendelkező déli part között szállítsa. Fontos dátum a hajó történetében 1945. március 25., amikor is a Kelént a saját személyzete süllyesztette el Révfülöp előtt, megelőzve, hogy a visszavonuló német csapatok felrobbantsák. Még ebben az évben egyébként kiemelték és 1946-ban Balatonfüreden újra üzemképessé tették. Hosszú működés és sok-sok elégedett utas után 1989-ben tervbe vették az elöregedett Kelén selejtezését és az 1978-ban Balatonfüreden, a parton kiállított testvéréhez, az (Ötvös Csöpi filmekben rendszeresen feltűnő) Helkához hasonlóan Siófokon, a Sió-zsilip melletti kiállítását, amelyre végül nem került sor. A hajót egy filmforgatás mentette meg: az angol BBC televízió egy játékfilm forgatásához keresett bérbe vehető nosztalgiahajót. A hajót végül mindannyiunk örömére felújították és a Kelén a balatoni nosztalgiaflotta máig legimpozánsabb egysége, testvérével pedig a legöregebb működőképes magyar hajók.

Forrás: Magyar Hajózásért Egyesület

 

Szólj hozzá!
Címkék: hajózás hajó

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr858699264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása