Kapocs a művészetekhez

2012. november 13. 09:29 - balaton | peti

kapolcs.jpg

A Káli-medencében rejtőzik egy kicsiny falu, melyhez mindenki egyetlen dolgot kapcsol. Szerte az országban megkérdeznénk, kinek mi jut eszébe Kapolcsról, rögtön rávágnák, - jogosan - hogy a Művészetek Völgye. Ennél azonban többet rejt magában a település.

A Veszprém-Tapolca-Ajka-Zánka négyszög közepében található Kapolcs az őskortól kezdve folyamatosan lakott volt - a talált leletek legalábbis erre engednek következtetni. Ősember nyomaira bukkantak a Pokol-lyuk környékén, a falu határában Attila földvárának romjai láthatók, de feltártak római kori sírokat is. Az első írásos emlék a XI. századból való. Nevét egy kun vezérről kapta.

A középkorban fejlődésnek indult, legfontosabb ágazat a malomipar lett, de messze földön híresek voltak a sörfőzők és kézművesek is. Érdekes a falu vallási megosztottsága, hiszen egyaránt jelentős számban képviseltetik magukat a római-katolikusok, az evangélikusok és a zsidók is, ennek ellenére ebből konfliktus nagyon kevés volt. A korábban említett malmok egészen a XX. század államosításáig szolgálták a település javát, ekkor azonban nagy részüket bezárták.

Kapolcs életében fontos volt az 1989-es esztendő, ugyanis ekkor alakult meg a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet. Hozzájuk köthető a korábban működő malmok közül némelyik helyreállítása valamint a Művészetek Völgye rendezvény elindítása is, mely országos ismeretséget hozott a falunak. A kezdeményezés célja eredetileg a falusi idill bemutatása volt, ez nagyban hozzájárult a falusi turizmus újjáélesztéséhez. Különleges hangulatú, rendkívül közvetlen előadásokon lehetett részt venni és sehol máshol nem található kézművestermékekkel, gasztro különlegességekkel találkozhattak itt a résztvevők. A rendezvénynek egy csapásra híre ment, s hamarosan kinőtte Kapolcsot.

Ennek hatására a környező települések (Vigándpetend, Taliándörögd, Pula, stb.) sorra csatlakoztak a Művészetek Völgyéhez a kistérségi összefogás követendő példáját bemutatva. Mára több, mint százezer látogató részvételével rendezik meg (többnyire) évről-évre, s megjelentek a sikert meglovagoló, hasonló tematikájú fesztiválok is.

A korábban felsorolt látnivalókon kívül található még egy különlegesség Kapolcson: az Országpark. Ez nem más, mint Magyarország mesterségesen lekicsinyített mása, ahol makettek segítségével ismerhetjük meg hazánk kulturális és természeti kincseit. Szabadon körbejárhatjuk a Balatont vagy éppen a Nagy-Alföldet közben megtekintve a régióra jellemző látnivalókat. Szórakozás és oktatás 2 in 1. Bővebb információt itt találhattok, Kapolcs és a Művészetek Völgyének hivatalos oldalát pedig itt éritek el.

orszagpark_kapolcs2.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr844904603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása