A hétvégén Zalában jártam ismerős látogatóban. Érdekes, hogy blogolás szempontjából is aktuális kicsit, hiszen nem régen írtam Zalakarosról a hét települése rovatban, most pedig pont oda vezetett utam. Legalább saját szememmel is meg tudtam nézni a régi falut és a fürdővárost.

Tényleg két, érezhetően különálló részről van szó. A település északi fele teljesen átlagos falu benyomását kelti, pont ugyanolyan, mint a tőle északra fekvő Garabonc vagy Zalaszabar. De a zalakomári úttól délre megváltozik a városkép: egymást követik a szállodák, lakóházakat csak elvétve lehet észrevenni, s gyanítom, ezek egy része is kiadó apartman jelleggel működik. A legfurcsább az egészben, hogy egyáltalán nem zavaró a szálláshelyek ilyen sűrűségű elhelyezkedése, nem tolakodó a jelenlétük.

Nem sok időt töltöttem magában a városban, de egy dolog azonnal feltűnt: az atmoszféra. Csendes és békés volt minden utca, autót szinte nem is láttam, embereket is csak elvétve. Arra gondoltam, ha ide jönnék nyaralni egészen biztosan ki tudnék kapcsolódni, a nyugalom szinte áradt a levegőből. És ez akkor jutott eszembe, mikor a turisztikai centrumnak számító fürdő előtt sétáltam, nem pedig valahol a peremvidéken.

A gyors városnézés és rokonlátogatás után, még némi szabadidőm lévén, gondoltam járok egyet a környéken. Kerítettem térképet és kiválasztottam egy kisebb körtúrát, majd azzal a lendülettel neki is vágtam az erdőnek. A dörgicsei kiránduláshoz képest hiányzott a balatoni látkép, de ezért mindenképpen kárpótoltak az őszi díszbe öltözött fák. Olyan szín kavalkád fogadott, mintha egy impresszionista festmény kellős közepébe csöppentem volna. Hosszasan azonban nem volt lehetőségem elidőzni, mert a hűvös novemberi szellő folyamatos mozgásra ösztökélt.

Utam során feltűnt egy óriási pozitívum, ami nem a természethez köthető, és szívesen megdicsérném az illetékeseket, ha tudnám kik azok. :-) Ez pedig a turistajelzések gyakorisága és minősége. Nem tudom, ki a felelős érte – természetjáró szövetség, önkormányzat, turisztikai egyesület vagy lelkes önkéntesek – de jól látható, hogy az utakat sok munkával a közelmúltban felújították.

Minden negyedik-ötödik fán messziről is könnyen észrevehetően köszön az utazóra a jelzés, a pusztás részeken karókra erősített fém táblák töltik be ugyanezt a szerepet. A megszokott, országos jelzéseken kívül (sáv, kör, háromszög) számos helyi jelzéssel is találkoztam, mely kisebb körtúrákat vagy kilátóhoz vezető utakat jelölt. Ezen kívül felfedeztem a Balaton körül is használatos kerékpáros jelzéseket – szintén normális távolságokra kihelyezve – valamint számomra újdonságként hatott a nordic walking táblák használata. Ezek mindegyikén fel volt tüntetve, mi a következő állomás, az milyen messze van, és mennyi időt vesz igénybe az odajutás. Így aztán igazán könnyű túrázni, lehetetlen eltévedni, a távokat is pontosan be lehet lőni, bátran ajánlom kezdőknek is, akik esetleg tartanak a természetben való csavargástól!