Meríts erőt a természet csodáiból!

2016. szeptember 14. 08:23 - balaton | peti

zalakaros.jpg

A Kis-Balaton fővárosa az ország délnyugati felén található, alig 15 kilométerre északkeletre Nagykanizsától, az M7-es autópálya tőszomszédságában. A könnyű megközelíthetőségre szüksége is van, hiszen az utóbbi években komoly nemzetközi ismeretségre tett szert a piciny város.

 

Története egészen a XIII. századig nyúlik vissza, ekkor még Karos néven volt hol királyi, hol egyházi birtok, de később magánkézre is került. A török megszállás erőteljesen megviselte, a kettős adózás terhe mellett a fejlődésre már nem maradt kapacitása. Korábban kivívott mezővárosi kiváltságait a törökök kiűzése után sem nyerte vissza, továbbra is apró település maradt. A XVIII. századtól fontos szerep jut a szőlőtermesztésnek és borkészítésnek. Nevének 'Zala' előtagját 1908-ban vette fel.

A település rohamos fejlődése az 1960-as évektől indult egy váratlan felfedezésnek köszönhetően. A város környékén kőolajat kerestek, ehelyett azonban egy egészen már fajta értékre leltek: a föld alól 96 fokos, ásványi anyagokban gazdag víz tört fel. Ez teljesen megváltoztatta az addig csak kistérségi szinten jelentős település életét. 1964-ben megkezdték a termálvízre épülő gyógy- és üdülőkomplexum kialakítását, melynek fejlesztése gyakorlatilag azóta is folyamatos, s napjainkra az ország 10 legnagyobb fürdője között tartják számon. Ez a fejlődés magára a településre is kihatott, a település képe teljesen átalakult, megújult, kisvárosi hangulatát azonban sikerült megtartania. 2012-ben a legkedveltebb nyaralóhely lett Zala megyében, de az ország legnépszerűbb 10 üdülővárosa között is megtalálható. Ez nem véletlen. Európa egyik legjobb gyógyvize (erről már mintha tettem volna említést itt) és az e köré épült turisztikai infrastruktúra minden pihenni és kikapcsolódni vágyó vendég számára ideális helyszínt biztosít egy kifogástalan nyaraláshoz. Ehhez hozzájárul még a település közvetlen, emberközeli légköre is, mely még személyesebbé teszi az élményeket.

De nem csak a passzív kikapcsolódásra vágyók számára kiváló választás Zalakaros. A környéken található dimbes-dombos zalai táj számos túraútvonallal csalogatja a kirándulni vágyókat egészen kicsiktől az idősebb korosztályig. A kerékpárok híveinek sem kell csüggednie, nekik a Zala völgye és a Kis-Balaton sík vidéke tartogat csodálatos felfedeznivalókat.

Akik valami különleges és megismételhetetlen élményre vágynak és nincsen tériszonyuk, bátran kipróbálhatják a hőlégballonozást vagy a sétarepülést is. Ezeken kívül pedig jó néhány egyéb aktív szabadidős elfoglaltság űzésére van lehetőség a városban is, példának okáért ilyen a tenisz, a labdarúgás és a lovaglás.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr394869940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása