Lelkes társszerzőm, Nati tollából származnak a következő sorok:
"Én úgy vagyok a könyvekkel, hogy akkor veszem le őket a könyvesbolt polcáról, ha megszólítanak. Jobban mondva, ha oda tudok figyelmi a szavukra, tudniillik meggyőződésem, hogy a könyvek beszélnek hozzánk - csak van, aki meghallja és van, aki nem. Van olyan könyv, aminek rögtön sikerül, de olyan is akad, amely "többszöri próbálkozásra" kerül csak bele a kosaramba.
Aztán vannak az egyéb esetek. Hát ilyen egyéb eset volt Fábián Janka Emma könyve is. Mert számtalanszor "kerülgettük egymást", a könyv és én, de valamiért nem volt meggyőző a számomra, talán azért mert féltem egy kicsit tőle - lehet, hogy elsőre túlcsordult belőle a levendulaillatú fodros blúzok, a megsárgult szélű, mosolytalan, titkot rejtő családi fotók, az illatos délutáni sütemények és a reménytelenül szép szerelmek világa?! Nem tudom, de aztán mégsem hagyott nyugodni és végül is megvettem - egy családtagomnak a névnapjára (tipikus esete a népmesei "jöttem is, meg nem is" történetnek...).
A kedves rokon aztán három nap alatt elolvasta és nekem is ajánlotta a könyvet. Én két nap alatt olvastam el. Azoknak, akik szeretnek egy kicsit kiszakadni, elutazni ebből a világból, akik nem a jellemábrázolás rejtelmeiért olvasnak el egy könyvet, és nem azért, hogy a mai valóság keserű tapasztalatai alapján kielemezzék - "márpedig ilyen sorsok és ilyen véletlenek nincsenek" - szóval azoknak, akik csak szeretnék magukat jól érezni, bátran merem ajánlani ezt a könyvet. Olyan, mint egy békebeli, finom tejeskávé. Balatoni lévén nekem az a hab a tetején, hogy a szívemnek legkedvesebb táj díszletei között repít vissza egy olyan időbe, amikor még az érzések és a kapcsolatok mögött valós értékek voltak."