Balatoni szörp ajánló

2016. április 22. 08:30 - balaton | peti

szorp.jpg

Májusra mi mást is ajánlhatnánk szörp alapanyagként, mint a bodzavirágot. Tulajdonképpen bármilyen gyümölcsből, sőt gyógynövényekből is készülhet szörp, mindössze megfelelő mennyiségű cukor szükséges hozzá. A jól ismert, hagyományos szörp alapanyagok mellett a menta, a citromfű, az akác vagy a gyömbér is nagyszerű szörp alapok, melyeknek nemcsak kellemes ízét, de az egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait is élvezhetjük. A Tihanyban és a Balaton-felvidéken fellelhető levendulából készült szörpöt ma már szinte minden „szörpműhelyben” kóstolhatunk, azonban a Balaton vidéke további különlegességekkel is szolgál.

Zsusska Fenyőrügy szörpjének ismertetőjéből megtudható, hogy az erdeifenyő és a lucfenyő tulajdonképp gyógynövény. Már az ókorban is használták, fertőtlenítésre: sebeket kezeltek vele, gyantájával helyiségeket füstöléssel fertőtlenítettek. Manapság a friss, fiatal hajtásokat köhögésre, torokfájásra ajánlják.

A tapolcai Csupaszörp igazi „nagymama szörpje” érzéssel kecsegtet, de mégis van benne valami újdonság, ami megkülönbözteti a többitől, ajánlatunk: Csupa MálnaRózsa szörp.

A csopaki Tamás Pincétől a Pitypangszörp a kedvencünk – a pitypang gyermekkorunk kedvenc „fújós” virága, de kiváló máj-, és vértisztító is.

A kapolcsi Kapolcsikum Szörp és Lekvár Manufaktúra pirosribizli vagy más néven ribiszke szörpje magában hordozza a nyárelő édes melegét és a ribizli fanyarságát.

Végül azért ne feledkezzünk el két ikonikus levendulaszörp készítőről sem: a Dörgicsei Levendáriumban (ahol a kulináris élvezetek rajongóinak még bio levendulavirágot és illóolajat is kínálnak) és a kékkúti Levendula Portán egyaránt különleges levendula szörpöt szerezhetünk be, utóbbi megkapta a Nemzeti Park Védjegyét is.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr828601834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása