Hogy jól kezdődjön az új év

2014. december 30. 13:36 - BALATON | NÓRI

ujevi_csobbanas1_szigliget.jpg

A népi hiedelem szerint amilyen az év első napja, olyan lesz az egész esztendő. Emiatt például a szemetet tilos ilyenkor kivinni, egy jól sikerült buli után ez nem a legjobb hír :), azzal ugyanis a pénzt és a szerencsét is kiöntöd, de pénzt sem szabad kölcsönadni hasonló okok miatt. Hogy a 2015-ös év ne csak az alvásról, a fáradtságról és a lustaságról szóljon, szedjük össze magunkat és mozduljunk ki egy kicsit a szobából, január első napján is több jó program vár!

A híres bécsi újévi koncertről azt hiszem a többségünk lemarad idén is, de szerencsére újvéi koncertből a Balatonnál sincs hiány! Keszthelyen és Hévízen január 1-jén, Balatonfüreden pedig január 3-án várják a klasszikus zene kedvelőit.

Immár negyedik alkalommal szervezik meg Szigligeten az újévi csobbanást. Hiába, október óta már nem igazán lehet fürödni a Balatonban, így nem csoda, hogy a Balaton igazi szerelmesei január 1-jén már nem bírják tovább és mindenképpen csobbanniuk kell. Így lesz ez 2015-ben is, egész napos programmal várják a fürdőzőket és a nézelődőket, szurkolókat a Szigligeti strandon.

Hévízen az új évet rögtön egy hetes programsorozattal, pálinkafesztivállal kezdik. Minden nap koncertekkel, ünnepi műsorral várják az érdeklődőket.

És ez még mind nem minden, olvassátok el korábbi programajánló bejegyzésünket is!

Mindenkinek nagyon boldog és Balatonban gazdag új évet kívánunk!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr407019253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása