Ilyen volt: Strandfesztivál

2014. augusztus 26. 14:26 - balaton | peti

DSC_9441.JPG

A tavaly debütáló Zamárdi Strandfesztivált még annak ellenére is felfokozott várakozás előzte meg, hogy május végétől kezdve gyakorlatilag minden héten rendeztek valamilyen hasonló profilú rendezvényt szerte az országban. Ennek oka talán a kifejezetten magyaroknak szóló fellépők és a továbbra is páratlan balatoni környezet lehetett. Természetesen mi sem hagyhattuk ki.

Én személy szerint kicsit szkeptikus voltam, mert a július óta tartó esős idő a fesztivál 1. napján sem kímélt bennünket, illetve a szervező csapat kicsit besokallt a Sziget bontás, B.my.Lake építés és Strandfesztivál építés hármasától, ugyanis kapunyitáskor még voltak el nem készült részei az esemény helyszínének. Ez egyébként nemcsak az ő hibájuk, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel dél helyett már délelőtt 10 órától elkezdték beengedni az embereket.

És ők csak jöttek és jöttek… Nem zavarta őket az eső, a félkész állapotok, semmi. Mosolyogva, vidáman, nagy táskákkal, sátrakkal. Ekkor éreztem először, hogy itt valami különleges van születőben. És valóban. Délutánra elállt az eső, összeállt a díszlet, megkezdődtek a koncertek. Ahogy a fesztivál területét jártam az fogalmazódott bennem, hogy olyan az egész, mint egy óriási vidámpark. Mindenki örül, hogy ott van, felszabadult, kedvére válogathat a színpadok kínálatából és kipróbálhatja a különböző játékokat: óriáshinta, ringlispíl, falmászás, canopy, bungee jumping. És meg is tették, kora délutántól egészen késő estig. Ahogy időnként elhúzott felettünk egy-egy sikító kalandor a drótkötélpályán, miközben mi valamelyik koncertet hallgattuk, olyan volt mintha egy nagy meseszigeten lennénk. A díszlet is kicsit ehhez igazodott, a Tomorrowland-re hajazó favirágokkal és –gombákkal, a raklapbútorokkal és a különlegesen kialakított különféle pultokkal.

DSC_9539.JPG

A koncertek hangulatára is jellemző volt ez a közvetlen-felszabadult állapot, a nagyszínpad előtti terület állandóan tömve volt, az emberek együtt mozogtak, együtt énekeltek, több előadó megjegyezte, mennyire jó ilyen közönségnek játszani (Beck Zoli, MC Columbo), de leginkább talán a Szabó Balázs Bandája koncerten lehetett érezni ezt, fantasztikus élmény volt.

És a hangulatot nem rontotta el, hogy szinte minden nap zuhogott az eső. A 2. nap már kerítéseken száradó hálózsákok, ruhák hada fogadott, sok sátor is elázott, az előző nap még a táncolóknak helyet adó területek víz alá kerültek. Mégsem hallottam senkit morogni emiatt, kedvetlen arcokat sem láttam, továbbra is mosolyogós emberek jöttek velem szembe – igaz sárosan, gumicsizmában. Akadt, aki még ennek is megtalálta a pozitív oldalát: matracát a pocsolyatenger közepébe dobta, majd ráfeküdt és ott napozott :-)

A szervezők persze áldozatos munkával igyekeztek javítani a helyzetet, napközben folyamatosan munkagépek dolgoztak, hogy a koncertek idejére járhatóvá váljon minden fontosabb helyszín, s ez nagyjából sikerült – még a rengeteg eső ellenére is. A fesztiválozók pedig a várakozásokat jócskán felülmúló látogatószámmal hálálták meg a szervezést és felejthetetlen hangulattal tették fel a koronát a 2014-es fesztiválszezonra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr646637267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása