Az esélyegyenlőség jegyében

2014. június 23. 11:56 - balaton | peti

aqualib.jpgNapjainkban egyre inkább előtérbe kerül hátrányos helyzetű embertársaink segítése az élet minden területén. Ez alól a turizmus sem kivétel, sorban kerülnek kialakításra az akadálymentesített kiállítóhelyek és egyéb infrastrukturális szolgáltatások, valamint egyre több helyen lehet találkozni látás- vagy halláskárosultak tájékozódását megkönnyítő eszközökkel.

A Balatonhoz kapcsolódva további nehézségek is előállnak: a mozgássérült emberek vízbe juttatása óriási erőfeszítést igényel, habár egyre több strandon találkozhatunk kifejezetten ezt segítő szerkezetekkel. Egy magyar kisvállalkozás fejlesztéseinek hála, elképzelhető, hogy a következő években ugrásszerűen javul a strandok helyzete ezen a téren, ezzel együtt pedig a mozgássérültek (esetleg nagyon idős emberek) lehetőségei is.

Két megoldás is kínálkozik a hátrányos helyzetű vendégek vízbe jutására, az egyik leginkább a lépcsőknél használatos rézsútos liftre emlékeztet, a másik pedig a súlyfürdőknél használatos szerkezetre. Mindkettőben közös, hogy már 50 cm-es víz esetében lehet őket alkalmazni, használatuk pedig nem igényel külső segítséget, önállóan vehetők igénybe. Ráadásul természetbarát anyagok felhasználásával készültek, így a környezettudatosság mellett még igen költséghatékonyak is.

Jelenleg már Balatongyörökön átadták ezeket az új vízbe jutást segítő rendszereket, s folyamatban van több Balaton parti településen is továbbiak kialakítása, a közeljövőben Ábrahámhegyen, Badacsonytomajon, Balatonfűzfőn, Balatonudvariban, Kővágóörsön, Révfülöpön és Zánkán is találkozhatunk hasonló szerkezetekkel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr376404445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása