Szelek szárnyán a Balatonnál

2014. április 10. 10:02 - balaton | peti

balaton ballooning2.jpg

Amikor a Balatonról beszélünk, igen gyakran az időjárást is megemlítjük vele kapcsolatban. Hány fokos a vize, mennyi csapadék esett, milyen a széljárás. Ez utóbbi több szempontból is fontos, legtöbbször talán a vitorlázást érinti: érdemes-e kimenni a vízre hajóval vagy sem? Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a légáramlatoknak egy másik közlekedési formánál is jelentős szerepe van, ez pedig a repülés.

Repülni többféleképpen lehet, a Nyugat-Balatonnál például hőlégballonnal. A Keszthely és Hévíz között elterülő mezőről induló jármű egyszerre 18 utast tud magával vinni a magasba. Akik legyőzik félelmüket és belevágnak ebbe a kalandba, páratlan élményben részesülhetnek. Semmihez sem hasonlítható élmény a felhők közül figyelni a tavon lágyan ringatózó hajókat, a Balaton partját pöttyöző színes falvakat, a végtelen hosszúságú szőlősorokkal tarkított tanúhegyek oldalát és a horizont mögött lebukó Nap utolsó aranysárga sugarait. S hogy mindez ne csak az emlékeinkben éljen, fényképezőgépünkkel olyan különleges képeket csinálhatunk, amilyeneket sehonnan máshonnan.

Ráadásul a hőlégballonozás nem igényel sem különleges felszerelést, sem pedig előképzettséget, bárki részt vehet az izgalmas utazáson 6 éves kortól május elejétől szeptember végéig. A változatosságot garantálja az időjáráshoz igazított, mindig más útvonal. Bővebb információk a hőlégballonozásról itt találhatók.

Kevésbé bátraknak sem kell lemondaniuk a tó felülről való megcsodálásáról, számukra a sétarepülés ajánlható, amelyre Siófokon vagy Balatonedericsen nyílik lehetőség. Mindkét helyszínen tapasztalt pilóták szállítják jól felszerelt gépeikkel a vállalkozó szellemű vendégeket, akik egy kicsit szeretnének kiszakadni a hétköznapok szürkeségéből, szeretnék maguk mögött hagyni a mindennapi gondjaikat és új nézőpontból tekinteni a világra – szó szerint. A repülőket ráadásul kevésbé befolyásolja az időjárás, így szinte bármilyen útvonalat végig tudnak járni, csak egyeztetés kérdése az egész. A további lehetőségekről itt és itt érdemes tájékozódni.

Végül, de nem utolsó sorban, az igazán nagy kihívást keresők kipróbálhatják az siklóernyőzést is. A felsorolt szabadidős tevékenységek közül ez igényli a legnagyobb rákészülést, de valószínűleg ez a leginkább adrenalin-pumpáló is. Az elnyújtott elliptikus formájú ernyők használatát bárki megtanulhatja egy tanfolyam segítségével, ahol az eszköz használata mellett megismerkedhet a levegő tulajdonságaival és a repülés szabályaival is. Ezek után már csak be kell lépni egy siklóernyős klubba, s máris bármikor meghódíthatjuk az égboltot. A Csobánc országszerte ismert és kedvelt starthelye eme sportot űzőknek.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr375988021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása