November 30-án tartjuk András napját. Szent András Jézus tanítványa, Péter apostol bátyja volt. Az elsők között csatlakozott a Megváltó követőihez, s hitéért a halált is vállalt – X alakú keresztre feszítették az I. században, amelyet azóta is András-keresztnek neveznek.

András-naphoz 3 fontos népszokás köthető. A hozzá legközelebb eső vasárnapon kezdődött az adventi időszak, amely az elcsendesedésről, elmélkedésről szólt, így András-napja után már tilos volt bármiféle hangoskodást, mulatságot rendezni. Innen származik a mondás: „András zárja a hegedűt.”

November 30-án azonban még engedélyezett volt a vidámság, ennek köszönhetően sok háznál ekkor rendezték az igazi családi ünneppel felérő disznóvágást. Úgy tartották, hogy – miként az újbor és a liba Márton-napkor – úgy a disznó András-napkor a legízletesebb. Ezért szokták az apostolt Disznóölő Andrásként is emlegetni.

Végül, de nem utolsó sorban András-napja az egyik, ha nem a legfontosabb házasságjósló nap. Számos praktika létezett arra, hogy a még eladósorban lévő leányok és legények megtudják, ki lesz a jövendőbeliük. Ezek közül legismertebb talán a derelyefőzés, melynek lényege, hogy a készülő süteményekbe a lányok elrejtettek egy-egy férfinevet, majd forrásba lévő vízbe dobták azokat. Amelyik először jött fel a víz felszínére, az rejtette a leendő férj nevét. Ehhez hasonló az András-pogácsa, amelyben szintén férfinevek voltak elrejtve, melyeket a küszöbre kellett helyezni. Amelyiket legkésőbb vitte el a kutya, az tartalmazta a jövőbeni pár nevét.

Őseink azonban nemcsak a nevét, az illető foglalkozását vagy a házasság időpontját is meg tudták jósolni különböző technikák segítségével. Legegyszerűbb volt a disznóólat megrugdosni, ahányat röffent erre a malac, annyi év után ment férjhez az illető. A mesterség kitalálásában pedig az ólomöntés volt a bevett gyakorlat: forró ólmot kellett vízbe önteni, s amilyen eszköz alakját vette ott fel, az határozta meg a majdani férj hivatását.