Európai autómentes nap

2013. szeptember 16. 07:46 - balaton | peti

automentes nap.jpgAz európai autómentes napot minden év szeptember 22-én tartják immáron 15 éve. Az esemény célja az emberek környezettudatos gondolkodásának elősegítése, illetve a megnövekedett autóforgalom okozta veszélyekre való figyelemfelhívás.

A kezdeményezés elsősorban a városi autós forgalom miatt született meg, hiszen ott jóval nagyobb az autós forgalom, mint a kisebb településeken, illetve az alternatív közlekedési lehetőségek skálája is szélesebb. A tömegközlekedés minél magasabb fokú kihasználás elősegíthetné az emberek életminőségének javulását, s a környezetünket is kevésbé terhelné meg, éppen ezért a kerékpár is kiváló választás lehet autó helyett. Ennek érdekében számos fejlesztés történt szerte az országban, egyre több kerékpárút és ahhoz kapcsolódó infrastrukturális egység kerül átadásra. 

Minden évben más és más szlogent választanak az autómentes naphoz, melyhez csatlakozhatnak az akcióban részt venni kívánó települések különböző programokkal. Idén ez így hangzik: „Tiszta levegő – Mozdulj érte!” A Balaton régió több települése is részt vesz az eseményen, így Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Siófok, Hévíz és Tapolca is. A programok között olyan érdekességek is találhatók, mint ingyenes tömegközlekedés, különböző kiállítások, ökoprogramok, családi kerékpár- és nordic walking túra, valamint fa örökbe fogadás. Részletes információkért a települési önkormányzatok honlapját érdemes felkeresni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr585508873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása