Pirates of the Balaton

2013. július 09. 10:15 - balaton | peti

pirates-of-the-balaton.jpg

Még mielőtt megvádolnátok, hogy filmfüggő vagyok, gyorsan szeretném kimenteni magam, ugyanis szó sincsen erről. A korábban bemutatott gyűrűk urás poszt ugyan az én fejemből pattant ki (sőt már korábban is volt egy), de a mostani bejegyzéshez semmi közöm, már ami az alapötletet illeti. Csak szörföltem az interneten (Miért nem a Balatonon? Jó kérdés…) és véletlenül a vívószövetség honlapjára keveredtem, ott találtam a fentebbi képet.

Mint azt bizonyára sokan tudjátok, augusztus 5-én rajtol a Vívó Világbajnokság, melyet Budapesten rendeznek meg. A szervezők előzetesen majdnem 1000 versenyzőt várnak a rendezvényre a világ különböző pontjairól. Ennek megfelelően intenzív marketingkampányt kapott a rendezvény, hetek óta találkozhatunk különböző plakátokkal, most pedig a hivatalos reklámfilmet is bemutatták.

Dicséretes kezdeményezés, hogy a népszerűsítéshez a rajongókat is bevonták, kihasználva így a közösség erejét: a körükben poszterversenyt hirdettek. A feladat egyszerű volt: filmes élményeiket kellett vívókhoz kötni. Természetesen a közös nevező a harci eszköz volt, így viszonylag egyértelmű keretek közé szorították a kezdeményezést, magától értetődő, hogy a Star Wars és Karib-tenger kalózai átdolgozások szép számban képviseltetik magukat, de kiváló ötlet a Kill Bill plakát és a Penge újragondolás is. Ha nem hiszitek, nézzétek meg magatok, itt találjátok őket!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr55397240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása