A hétvégén immár harmadszor kerül megrendezésre Csopakon a Boros Toros Napok. Március 15 és 17 között számos program várja az érdeklődőket, pénteken este zenés-borozgatáson lehet részt venni, szombat délelőtt lelkes kolbászkészítők mérhetik össze tudásukat egy verseny keretein belül, de a házipálinka-verseny is érdekesnek hangzik, végül délutántól ismét a zenéé lesz a főszerep. A szervezők pedig egy csavart is tettek a rendezvénybe, hiszen a kolbásztöltés UTÁN, vasárnap kerül sor magára a disznóvágásra...
A gyerekek sem maradnak programok nélkül, őket vasárnap déltől Rudi Bohóc fogja szórakoztatni, de a Fanyűvő Játékpark számos izgalmas fajátékkal várja őket egész nap. Itt kerülnek majd első ízben bemutatásra a különleges ügyességi járművek, a kizárólag hordódongákból készült Dongaverdák.
A rendezvény ideje alatt a disznótoros finomságokon túl természetesen kézműves termékek is várják a látogatókat. A részvétel mindhárom napon díjmentes, bővebb információkat itt találhattok.