Ti ezt tudtátok? - Balatoni érdekességek 2.

2013. március 12. 16:14 - balaton | peti


boglar_IMG_1744.jpg
 

Nem sokan tudják, hogy a híres Budapesti Nemzetközi Vásár valamikor a Városligetben várta a látogatókat. Ki gondolná, hogy az egykori vásárváros három pavilonja ma is megvan, igaz, mind kicsit átalakítva. Ez közül egyik a hazai turizmus egykori pavilonja, a „Magyar Atomium”, amely az 1958-as brüsszeli világkiállítás híres jelképének ihletésében épült Kádár István mérnök tervei alapján. Gömb alakú, 15 méter átmérőjű szerkezetét 240 (mindössze kétfajta) háromszöglemez alkotta. A BNV elköltözésekor a struktúra a borítástól megfosztva Balatonboglárra került. A Várdombon áll azóta is – a település és az egész Balaton emblematikus látványosságaként. 2012-ben több év után végre újra megnyitott a Boglári Gömbkilátó!

Nem messze Boglártól, Fonyódon Szaplonczay Manó egykori megyei tisztifőorvosnak köszönhetően került sor a fonyódi Várhegy oldalában húzódó bélatelepi eredetileg 28 épületből álló századfordulós villasor megépítésére, amely a fonyódi fürdőkultúra nyitóepizódjának köszönhető. A villasoron elsősorban előkelő kaposvári és budapesti családok építtettek maguknak nyaralót. Itt pihent többek között Huszka Jenő zeneszerző, a Törley pezsgőgyáros família is. A Balaton-parti villaépítészetet egyedül álló módon, együttesként reprezentálja. Az előtte húzódó sétányról páratlan balatoni panoráma tárul elénk. 

És még egy déli parti érdekesség: Gondoltátok volna, hogy Balatonszemesen van egy Sapkadomb is?  A szemesi temetőben hatalmas földhalmot láthatunk, melyet a néphagyomány szerint a törökök hordtak össze sapkájukban, s alatta egy jeles vitéz van eltemetve. Ezért is nevezik Sapkadombnak. Más vélemények szerint a Bolondvár megfigyelő helye volt ez a halom. A régészeti tudomány álláspontja, hogy vaskori sírhalom, mely egy nevezetes személyiség hamvait rejti magában.


malom_to_mino_resize.jpg

A Bakony és a Balaton közti völgyekben a XIX. század végén még több mint 400 vízimalom üzemelt. A Balaton-felvidék jellegzetességének számító vízimalmok a társadalmi élet központjaként is szolgáltak, és nagy szerepet játszottak a gazdasági fejlődésben. Sőt, egyes elméletek szerint vízimalmoknak köszönhető Európa gazdasági dominanciája a kora középkorban a kínai császársággal és az arab kalifátussal szemben. Ezek az egykorvolt malomépületek a 20. században új funkciót kaptak, Tapolcán a Malom-tó mellett szálloda létesült, Tapolca-Diszelen kiállítóhelyet, látványgalériát alapítottak a Stankovics malom régi épületében, Kapolcson pedig az 1800-as évek elején már létezett, és 2011-ben felújított molnárházban és (falu)malomban kapott helyet a Művészetek Völgye fesztiválirodája, illetve rendszeresen kiállításokat is rendeznek a felújított helyiségekben. A megújult kapolcsi Szaller-vízimalom az egyik legértékesebb magyarországi műemlék vízimalom-múzeum, hiszen a búzaőrlésen túl bármilyen más termény őrlését és feldolgozását is be tudja mutatni 100 év előtti gépeivel és gabona-feldolgozó műszaki berendezéseivel. Csopakon 2010-ben újítottak fel a Plul-féle vízimalmot a hozzátartozó molnárlakással együtt. És végül, de nem utolsósorban, ha a balatoni vízimalmokról beszélünk, nem szabad kihagynunk a felsorolásból az Örvényesi Vízimalmot és a zalaszántói Kotsy-vízimalmot sem.

 
Végezetül pedig még egy vízhez kapcsolódó érdekességet osztanék meg: Balatonfőkajár eredetileg közvetlen vízparti település volt, de a tatárjáráskor a völgyben húzódó nagy kiterjedésű mocsárba menekültek az emberek - ezt a mocsarat lecsapolva alakították ki a mai falu helyét.A település arról is nevezetes, hogy 1944 decembere és 1945 januárja között a lakosok éltek pincékben, odúkban, vagy a senki földjén éltek - itt haladt át a Margit-vonal, 7-szer (!) cserélt gazdát a falu.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr375131237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása