Kicsit korábban teszem közzé az eheti programajánlókat ugyanis az első nem a hétvégén, hanem holnap, azaz szerdán esedékes. A balatonszepezdi Bertha Bulcsu Közösségi Házban este 6 órától egy előadást hallgathatnak meg az érdeklődők Magyarország legnagyobb fáiról Dendrománia címmel. Az est vendége lesz Pósfai György biológus, aki már megjelentetett egy fényképes albumot, mely hazánk legnagyobb fáit mutatja be. Ezt követően szabályos irányzat jött létre, mely ezeket a ritka növénykülönlegességeket kutatja és osztja meg egymás közt. Az egyre bővülő listát bárki megtekintheti itt.
A rendezvényre a belépés díjtalan.
Második ajánlatom a héten szombatra, azaz február 2-ára szól. A helyszín Csopak, főszerepben pedig a bor. A "Jásdi Farsangi Bál és Hátsóudvari Jazz Klub" elnevezésű eseményen lehetőség lesz a házigazda pincészetének borait kóstolgatni (olyan tételek is előkerülhetnek, melyek már/még kereskedelmi forgalomban nincsenek), a talpalávalót pedig az igen hangzatos nevű Csopak Demizson Allstarz fogja szolgáltatni. További részletek és előzetes asztalfoglalás (a nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlott!) az alábbi telefonszámokon lehetséges:
Jásdi Vinotéka:30/955-3753
Kredenc Borbisztró:20/518-9960
Végül, de nem utolsó sorban egy aktív programot is kínálok Nektek Tihanyból. Minden bővebb információ az alant látható plakáton található, jó böngészést hozzá!