Ilyen volt: Olaszrizling szerintünk

2013. január 28. 11:21 - balaton | peti

olaszrizling szerintünk 1.jpgHa rendszeresen olvassátok a blogot, akkor bizonyára feltűnt, hogy az Olaszrizling szerintünk elnevezésű rendezvény már kétszer szerepelt az oldalon. Ennek ellenére, most újból terítékre kerül, egyszerűen muszáj leírnom tapasztalataimat a szombati nappal kapcsolatban.

                         

Mikor elindultunk a kitelepülésre, nem tudtuk, mire számítsunk. Mivel első ízben nyerhettek betekintést a szakmán kívüli látogatók, nem lehetett előre megjósolni mekkora lesz az érdeklődés, mennyien fizetik ki a 6000 Ft-os belépőjegyet. E téren számomra óriási meglepetéssel találkoztam: körülbelül 150 vendég érkezett a rendezvényre. Úgy gondolom, hogy ez téli időszakban, a korábban említett magasabb belépődíj mellett igen kiváló eredmény, azt mutatja, hogy igenis van igény egy-egy ilyen fajta eseményre.

 

Az egész napos kóstoló két helyszínen zajlott, a látottak alapján sehol sem unatkoztak sem a borászok, sem pedig a kiszolgáló személyzet. S ha ez még önmagában nem lett volna elég változatos előadásokat is meghallgathattak az érdeklődők. Ezek közül az elsőt Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium vezetője tartotta. Az ő tolmácsolásában hallhattuk, milyennek tartja az olaszrizlinget, mint szőlőt, és mint bort. Az előadást „vezetett borkóstolóval” tette érdekesebbé, 5 teljesen különböző olaszrizlinget kóstolhattak a résztvevők, közben pedig minden fontosat megtudhattak róla.

 

A második előadás a Nagy magyar boratlasz című könyvről szólt, mely a magyar borászat helyzetével, jellemzőivel foglalkozik szinte dűlőkre lebontva, mindezt rengeteg légifotóval és térképpel fűszerezve.

 

Mindkét előadásból sok érdekes információt tudtam meg, mégis némi hiányérzet maradt bennem. Aki csak néhány gondolatot ismer a hazai borászkodás helyzetéről, az tudhatja, hogy annak ellenére, hogy az ország szempontjából óriási jelentőséggel bír az ágazat és nemzetközileg elismertek a magyar borok, mégsem számítunk igazán bornagyhatalomnak, ennek pedig egy oka van: hiányzik a mennyiségi termelés. A termőterületek rendkívül változatosak, mindegyik sajátos jegyekkel bír, s emellett elsősorban a családi pincészetek jelenléte a jellemző, hiányoznak az igazán nagy vállalkozások.

 olaszrizling szerintünk 2.jpg

Ezeket a gondolataimat alátámasztotta a harmadik előadás, mely a Badacsonyi Körről szólt. Mint ahogy a nevéből is kiderül egy badacsonyi csoportosulás, nevezetesen 5 pincészet rejlik a név mögött, akik pont a korábban felvetett problémáim orvoslását tűzték ki célul. Ezek közül a legszimpatikusabb számomra a borászat és a hétköznapi emberek egymáshoz történő közelítése. Úgy gondolom borokkal foglalkozni nem annyiból áll, hogy részt vesz valaki egy kóstolón és eljátssza, hogy mennyire ért az ízekhez és illatokhoz. Rengetegen elképzelni sem tudják egy pohár szőlőnedű mögött mennyi munka áll. A Badacsonyi Kör kezdeményezései között szerepel ennek a tudásnak a bemutatása, továbbadása is közös rendezvényekkel, a szakszavak hétköznapivá fordításával, stb.

 

A szakmai tervekről annyit árultak el, hogy az összefogásban látják a jövőt, pont az általam említett széttagoltság miatt, ennek első lépéseként pedig létrehoztak egy közös bort, a Közös Kéknyelűt. Ennek folytatásaként gondolkodnak abban, hogy Magyarországnak szüksége lenne egy zászlóshajóra a borok között, amelyet egyértelműen idekötnek az emberek. Erre lehetne alkalmas például az olaszrizling, mely legnagyobb állományban található meg hazánkban, s kiválóan alkalmas lenne „A sajtbornak”.

 

Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy az olaszrizlinget, mint bort pontosan meg tudjuk határozni. Milyen is a jó olaszrizling, melyek a jellemzői, milyen technológiai eljárással készül, mert ezek egyike sem egyértelmű még jelenleg. Jásdi Istvántól – aki időközben csatlakozott a hallgatósághoz – azt is megtudtuk, hogy jövőre úgy tervezi megrendezni az eseményt, hogy előre lefektetett szabályok szerint elkészült olaszrizlingeket kóstolnának, ezáltal meghatároznák a fajtára jellemző ízeket és illatokat.

 

Az utolsó előadás is összhangban állt a korábban elhangzottakkal, annyi különbséggel, hogy kicsit előrébb jár már a megvalósításban. A Csopaki Kódex kifejezetten a csopaki borok védelmére született, szigorú szabályrendszerrel védi e helyi terméket, garantálva ezzel a kiemelkedő minőségét és lehetővé téve az arculatépítést. Úgy gondolom, ez lehet a módja annak, hogy Magyarország nemzetközileg is elismert bornemzet legyen, s bár ez igen hosszú folyamat, de az első lépések már megtörténtek.

Szólj hozzá!
Címkék: bor Csopak

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr905048057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása