Több fővárosa is van a Balatonnak

2016. augusztus 15. 09:32 - Furedkapitany

Süsü a tó főpolgármestere, a gyerekek szerint

A Balaton fővárosa címet három város  is szeretné magagának. Leginkább Siófok és Füred vetélkedik ezért a címért, de van egy „nevető harmadik” település, amely le is védette ezt a címet. Hivatalosan Keszthely  a Balaton fővárosa.

susuhatul.jpg

 

Ugyanakkor mostanában egy negyedik fővárosról is beszélnek. A gyerekek fővárosa egyértelműen Balatonszárszó, ahol a nyár folyamán gyakorlatilag minden a kicsikről és a családokról szól.

Szombaton fejeződött be például a Sárkány fesztivál. Ezen napon, 14.00-17.00 között, Papír sárkánykészítés- és eregetés volt strandon, majd 19.00-tól, a Fabula együttes adott koncertet Süsüvel.

A Csukás Színházban még számtalan más program is lesz ezen a nyáron. Érdemes végig lapozgatni a műsorfüzetet. Idén egyébként 5 éves a színház. Amikor 2011-ben megnyitott  az egykori kertmoziból színházzá varázsolt épület, így nyilatkozott a névadó író. „Úgy érzem, hogy most visszakapom azt a sok szeretetet, amit az elmúlt évtizedekben adtam." – mondta Mirr-Murr, Pom Pom és Süsü, a sárkány szülő atyja. A nézőteret azóta is,  többnyire gyerekek töltik meg. De a bábelőadások és koncertek között minden generáció találhat magának műsort. 

komment

Íme 2016 legjobb balatoni strandétele

2016. augusztus 12. 13:40 - Deli Kitti

A Balatonon az utóbbi pár évben megindult a gasztroforradalom, ami teljesen új mederbe tereli a strandétkezés fogalmát.  A forradalmárok nem kevesebbet szeretnének, mint búcsút inteni az Balcsizás hőskorában debütált, zsírban tocsogó ételeknek, és egy kis csavarral megfűszerezett, könnyen fogyasztható, ízletes fogásokat tenni a strandbüfék étlapjára.

Strandétel-versenyt is szerveznek ezért, így idén is kiválasztotta a zsűri az év legjobb beach foodját és egy új reménységet is felfedeztek mellette. Végigkísértük a kóstolást és az eredményhirdetést is. 

Tovább
komment

Frank Sinatra est Balatonfüreden

2016. augusztus 12. 12:15 - balaton | peti

sinatra.jpg

Balatonfüred egész évben pezseg, kiváltképpen igaz ez a nyári időszakra, azon belül pedig a Balatonfüredi Borhetekre: jobbnál jobb programok érik egymást a Tagore sétányon és a környező színpadokon. 2016. augusztus 18-án, csütörtökön 20:00 órai kezdettel a XX. század Amerikája kel életre a Gyógy téren.

Tovább
komment

Balaton a sorok között

2016. augusztus 11. 16:27 - Deli Kitti

KÖNYVAJÁNLÓ - egy-egy olyan könyvet választottunk ki, melynek központi szereplője a Balaton: a gyerekeknek van hercegnős, sárkányos nagyon kalandos, a felnőtteknek romantikus, merengős, humoros. A vérbeli turistáknak könnyed nyelvezetű útikönyvet is tudunk ajánlani, hogy szórakoztató legyen a következő nyaralás állomásainak összeállítása.

Eszenyi Gábor Nyulász Péter regényéhez készített balatoni térképei.

Tovább
komment

VeszprémFest, színház, Utcazene – akár anyáékkal is

2016. augusztus 04. 11:09 - Tencsi

A remek akusztikát nyújtó Veszprémi Vár romantikus közegében 13 éve rendezik meg a VeszprémFestet. Ez a program nem klasszikus nyári hippi-torna: leginkább az igényes harmincon túliak fesztiválja.

A VeszprémFest zenei kínálatáról talán az mondja el a legtöbbet, amit Mészáros Zoltán, a rendezvény főszervezője mesélt nekem. Zolinak van egy velem egyidős fia, akinek mindig kikéri a véleményét, amikor a fellépők névsorát állítja össze. Számít, hogy ő mit választana, de a zenéket nem a fiának és a barátainak, hanem inkább a szülei korosztályának válogatja.

g0011479_1.JPG

Tovább
komment
Címkék: gyereabalatonra

Szabadlábon Badacsonyban

2016. augusztus 04. 09:33 - Deli Kitti

A Badacsonyban rengeteg geológiai érdekesség van. Botanikai és földtani érdekességeikre a Bakony-Balaton Geopark folyamatosan szervez túrákat, de Te magad is önállóan elindulhatsz, mint Dorothy a sárga úton. Bár itt az se baj, ha a kék ösvényre tévedsz, mert onnan is csodás a kilátás és friss az erdő adta oxigén. A fárasztó sétának is megvan a jutalma. A dimbes-dombos utakat járva az erdőből kiérve megszámlálhatatlan boros pince várja, hogy nála kóstold meg a badacsonyi folyékony szerelmet!

dsc_8221-120fb.jpg

Jó, ha az ember elég elszánt és belevág egy nagyobb túrába a bámulatos Badacsonyi „bazaltmúzeumban”, de nem szégyen, ha valaki elfárad közben. Egy darabig fel lehet menni autóval is, de ha az ember közben meginna egy-két pohár badacsonyi remekművet, akkor érdemes a hegyi taxit segítségül hívni, aki nemcsak felvisz az emelkedőn, de még a boros pincék ajtajában is rak le.

Mi az, amit Badacsonyban mindenképp látnod kell?

Tovább
komment
Címkék: gyereabalatonra

Hétvégi piknik tipp

2016. augusztus 04. 09:29 - Deli Kitti

Ami egy fonott kosárba belefér: jó borok, ínycsiklandozó ételek és minőségi, de egyáltalán nem unalmas jazz zene vár 3 napig Paloznakon.

cover_jp_16.png


Csopak és Alsóörs között van egy 400 lelket számláló falucska, ahol a bor mellé nem sajtot, hanem jazz-t tesznek. Ez nem azt jelenti, hogy vájt fülű zeneszakertőnek kell lenned, hogy borkorcsolyaként emészthető legyen a Paloznaki Jazz Piknik repertoárja.

Tovább
komment
Címkék: gyereabalatonra

Borgőzös mulatságok listája

2016. augusztus 03. 17:49 - Deli Kitti

A Balatont nemcsak a vize, hanem a körülötte termő finom bora miatt is nagyon szeretjük. Ábrahámhegytől Zalakarosig egész augusztusban több napos mulatságot csapnak a balatoni borászok, mielőtt újra visszatérnek a szőlőbe, és megkezdik az idei szüretet.Borkóstolók, utcabálok, koncertek, vásárok, bordal versenyek  zajlanak majd egész hónapban a Balaton körül. 

balatonfured_borhet.JPG

Borünnepek augusztusban a Balatonon:

Tovább
komment
Címkék: gyereabalatonra

Balatoni randevú tipp: csendes-strandolós-borozgatós

2016. augusztus 02. 10:34 - Deli Kitti

Van az a pont, amikor az embert taszítja a tömeg, a szolgáltatások és az infrastruktúra sokasága, és csak egy nyugodt, csendes helyen szeretne eltölteni egy napot a kedvesével. Ilyen kis egyszerű, de borzasztóan romantikus és élhető hely a Tihanyi-félsziget és a Káli-medence közé beszorult Fövenyes is.

Délelőtti program: strandolós randi

 A fövenyesi strand annak ellenére, hogy elég kicsi alapterületű, azért kánikula idején sem jellemző, hogy egymásra lépkednének az emberek vagy összeérne egy idegennel a törülköző csücske. Mindenki kényelmesen talál magának helyet az árnyékban vagy a napon egyaránt.

dsc_6622.JPG

Ráadásul a fizetős strandok közül ez talán a legolcsóbb. Olcsósága ellenére mégsem szenvedünk semmiben hiányt: lehet vizibiciklizni és kajakozni is.

Tovább
komment
Címkék: gyereabalatonra

Könyvajánló: A világ közepén

2016. augusztus 01. 12:38 - balaton | peti

trilogia.jpgOlvasni mindig jó. Akár verőfényes napsütésben a strandon, akár esősebb időben a szobában vagy a nyaraló teraszán. És milyen könyvek lehetnek ehhez a leghangulatosabbak a Balaton körül? Természetesen a balatoni témájúak... Korábban is bemutattunk már ilyenből néhányat és a lista most egy újabb taggal bővül.

Tovább
komment

Elefánt mosta le a száguldó riporter autóját!

2016. augusztus 01. 12:23 - balaton | peti

fani.jpgA Balatonon sok mindent lehet csinálni a fürdésen kívül is. Erre szerették volna felhívni a figyelmet azok a turisztikai szakemberek, akik különleges szívességre kérték ezt az elefántot. A produkció kitalálói szerint: egy autómosás áráért színház-, múzeum- vagy cirkuszjegyet vásárolhatnának az emberek.

Tovább
komment
Címkék: elefánt

Így kerüljük ki a balatoni dugót!

2016. július 29. 15:24 - balaton | peti

ford.jpgNyári hétvégéken hatalmas a dugó Budapest felé a Balatonról. Mindez független az időjárástól, szinte mindenki egyszerre indul hazafelé vasárnap.  Nincs optimális időpont a hazaindulás szempontjából, sokan azt állítják,  a 12-14 óra előtti indulás a legjobb, hiszen  a legtöbben 17-18 óra körül kelnek útra, de sokszor még 22 órakor is erős a forgalom. Létezik azonban egy „titkos” útvonal, melyet egyre többen ismernek és elkerüli az M7-es dugókat. 2-2,5 fél óra alatt megtehető, valamint a táj is csodás látványt nyújt utazás közben. Az északi partról a leggyorsabban így juthatunk el Budapestre:

Tovább
komment

4 szabadtéri színház a Balaton körül

2016. július 28. 10:36 - Deli Kitti

Talán a legkellemesebb esti kulturális kikapcsolódás a Balatonnál egy laza színházi darab a szabad ég alatt. Mivel a kőszínházak menetrendszerűen júniussal zárják kapuikat, az évad végeztével szerencsére több színházi ember nem tudja letenni a lantot. Így alakultak ki a nyári szabadtéri színházak az egyébként éppen nyaraló kultúrafogyasztók legnagyobb örömére: Keszthelyen, Balatonfüreden, Tihanyban, Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen. Nézzük ezeket részletesen!

mem_49373.jpg

Tovább
komment

Ilyennek láttuk: Kompkoncert – Szabó Balázs bandája

2016. július 26. 13:05 - balaton | peti

szabob.jpg

A zene kedvelői rengeteg koncerten vehetnek részt egész évben országszerte. Néhány helyszín azonban kiemelkedik a kínálatból, ilyen például az orfűi Panoráma kemping domboldalába vagy a balatoni panoráma elé épített színpadok bármelyike. Azonban ezt még tovább lehet fokozni: a Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként 3 éve életre hívott kompkoncertek nem a Balaton parton, hanem konkrétan a tavon kerülnek megrendezésre. És hogy ez milyen élmény? Utánajártam.

Tovább
komment

Kalandra fel!

2016. július 26. 12:08 - Deli Kitti

gopr1338.JPG

A hétvégén ellátogattam Zalaszabarra a Zobori Kalandozooba. Már több ismerősömtől is hallottam, hogy fantasztikus élmény az ott töltött idő kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Természetesen az ember ilyenkor csak bólogat, de amíg nem érzi a saját bőrén, addig nem hiszi el. Csúsztam, másztam, állatot simogattam, sikongattam, pörögtem és nagyon jól szórakoztam!

Tovább
komment

Művészetek Völgye, ahogy Ferenczi Gyuriék ajánlják

2016. július 26. 09:40 - Deli Kitti

Ferenczi György és a Rackajam öreg rókáknak számítanak a Művészetek Völgyének bármely színpadán. A zenekar tagjai már az első fesztivál óta oszlopos tagjai a fellépőgárdának. Idén Taliádörögdön, a Fonó Udvarban velük kezdődött a 10 napos völgyezés. Ismerik minden szegletét, ezért tőlük kértem tanácsot, hogy mire figyeljek, mit nézzek meg mindenképp amíg ott vagyok. Ferenczi Gyuri adott is amolyan tőle megszokott megmondós tanácsot.

„Semmit ne akarjál megtapasztalni vagy átélni, csak

járkáljál körbe-körbe, maradjál jó sokáig fönn, és

hagyjad, hogy történjenek a dolgok.”

Tovább
komment
Címkék: gyereabalatonra

Zalakaros, ahol még lehet kicsit gyerek az ember

2016. július 25. 13:53 - Deli Kitti

A zalakarosi fürdő túllépett már a klasszikus gyógyfürdőkről kialakított "áztatós" imázson, és egy nagyon klassz fürdőkomplexummá nőtte ki magát, ami családbarát, szórakoztató, de a emellett kiemelt gyógyhely szerepe is megmaradt.

Így az 1965 óta (!) működő termálfürdő nemcsak a gyógyulni vágyókat célozza meg: egyszerre tud egymás mellett élni a zajos siserehad és szundikáló nagypapa csapat - a stresszmentesítő wellnessre vágyó szülőkről nem is beszélve.

gopr1302.JPG

 

Tovább
komment

Vendégposzt: Életem legnagyobb koncertélménye

2016. július 22. 18:42 - balaton | peti

Ha leszámítom 10 évesen a Queen koncertet.... de arról majd máskor. Az akkora élmény volt, hogy megfogadtam, ha az én gyerekem 10 éves lesz, én is elviszem nagykoncertre. El is vittem... Szóval legnagyobb.... Mondhatjátok, hogy ez nem nagy kunszt, mert még fiatal vagyok.... 40-en innen még.....Tudom kell lead, meg bevezető, meg minden...... de nem bírok magammal, tegnap éjszaka óta meg akarom írni azt az érzést, nevezhetjük élménynek, amit volt szerencsém megélni.

Láttátok azt  a mémet, hogy „Mit csinálsz este? Én Veszprémi vagyok!“?
veszp.jpg

Tovább
komment

Láttál Te már mozdonykergető óriáshekket?

2016. július 22. 18:27 - Furedkapitany

Az állomás közelében, a 375-ös szobormozdony mellett tapostunk a fékbe, hogy megnézzük, hogyan került a levegőbe ez a rózsaszín óriáshal. A gőzöstől néhány méterre található restiben kiderítettük, hogy ez a Leonardo Da Vinci-szerű alkotás a Hello Wood legújabb projektje.

 mozdonyhal2.jpg

Tovább
komment

Vitorlabontogató

2016. július 20. 10:38 - Deli Kitti

_dsc5262.JPG

Gondoltad volna, hogy a sakkozás és a síelés áll a legközelebb a vitorlázáshoz? A sakkban is és a vitorlázásban is egyaránt előny, ha egy-két lépéssel előrébb jársz. A sakkozásban ráfázhatsz, a vitorlázásban meg inkább megfázhatsz, hogyha nem jól számolod ki a lépést. Ez az agyi része a történetnek. A vitorlázás másik nélkülözhetetlen kelléke a jó taktikai lépések mellett a testünk izmainak megfelelő használata, amelyek pontosan azok az izmok, amelyek a síeléshez is szükségesek, és ezzel meg is lett válaszolva számomra az a kérdés, hogy mit csinál a vitorlázó, amikor be van fagyva a Balaton.

gopr0835.JPG

Ezeket az anomáliákat nem is szerezhettem volna be jobb városból, mint Balatonfüred, ahol az első kikötő épült anno a Balatonnál. Gondolom a Balatonfüredre mindenki egyből felkapja a fejét, hogy persze, hogy odamentem, hiszen a Kékszalag is onnan indult a nagy vihar után. De hát honnan máshonnan lehetne összegyűjteni a leghasznosabb információkat?

 

Böröcz Istvánnal, a Balatoni Yacht Club igazgatójával szeltem a hullámokat, aki bevitt a Kékpántlika verseny közepére. A Kékszalag vitorlásversenyről ódákat zengenek az emberek, aktívan él a köztudatban, de a Kékpántlikáról sokkal kevesebben hallottak, ami egy nappal megelőzi a Kékszalagot. Mondhatnám azt is, hogy ugyanaz, csak kicsiben. Minden tekintetében, ugyanis 7-14 éves fiatalok versenyeznek 1-2 személyes kis vitorlásokkal. Meglepő lehet, hogy ilyen fiatalon is már lehet vitorlát bontani a Balatonon, de fél év gyakorlás után ezek a gyerekek már rutinosan mozognak a fedélzeten. 

Miközben a versenyt figyeltem, értettem meg igazán, hogy ez a fajta sport mekkora függőséget okoz. Láttam a gyerekeken is a szenvedélyt, az elkötelezettséget a vitorlázás felé. Csodálatos látni, hogy a kétszemélyes vitorlásokon a gyerekek már ilyen fiatalon tudnak csapatként működni. A verseny elején még minden simán ment, hamar el is érték az első bóját, ám ezután egy olyan időjárási érdekességet tapasztaltunk, amelyet én személy szerint még sose hallottam: a „lyukas szelet”, ami azt jelenti, hogy foltokban eltűnik a szél, így nagyon nehéz súlypont átétellel korrigálni a hajó helyzetét, illetve a sajátunkat. Ilyenkor nagy az esély rá, hogy belepottyannunk a vízbe, ha nem vagyunk elég ügyesek. Állítólag 4 másodpercen belül egy beborult kisvitorlást „illik” visszahozni normál állásba, vagy különben még hosszú percekig szenvedhetünk.

Az időjárási körülmények nem könnyítették meg a felnőttek dolgát sem az idei Kékszalagon. A hatalmas vihar, amely előző éjjel tombolt a Balatonon hatalmas károkat okozott, de végül reggel elrajtolt a futam. Idén 12. alkalommal maradt az élen Litkey Farkas, de most először nyert katamaránjával. Másodikként a szintén jól ismert Fifty-fifty futott be. A nagy vihar után a csendesebb szelek miatt az előző évek rekordidejét nem sikerült megdönteni. Sajnos a vihar okozta károk több vitorlázót is a parton marasztaltak.

komment

United colors of music – Thievery Corporation

2016. július 18. 17:24 - balaton | peti

thievery_corp.jpg

A balatoni Száguldó Riporter kíséreteként eljutottam Veszprémbe, a Királynék városába, ahol a híres-neves VeszprémFeszt egyik előadásán vehettem részt. Az esős idő miatt az Arénában megrendezett koncerten a Thievery Corporation játszott. Szégyen, nem szégyen, túl sokat nem tudtam róluk, egy ismerősöm futtában említette, hogy „Úúú, ők nagyon állat zenét játszanak!”, de hogy mire gondolt pontosan, azt már nem fejtette ki. Így kénytelen voltam a programfüzetre hagyatkozni: „A Thievery Corporation mindig is nagy csodálója és gyűjtője volt a poros, már csaknem feledésbe merült zenei stílusoknak, klasszikusan érzéki és belassult hangzásukat kedvenceiktől, a brazil bossa novától, a jamaikai dub reggae-től, retró filmekből és a pszichedelikus rocktól kölcsönzik, hogy új zenei világba illesszék ezeket.” Na, de hogyan is működik ez a gyakorlatban?

Tovább
komment

Kinizsi napok a Nagyvázsonyi Várban

2016. július 18. 15:59 - balaton | peti

nagyvazsony.jpg

Három napig tartó vígadalomra hívjuk a Balaton-felvidék legszebb várába azokat a családokat, akik szeretnének elmerülni a középkori gasztronómia, a zene és a mese világában. Mátyás király legerősebb hadvezérének, Kinizsi Pálnak nagyvázsonyi vára kellemes időutazásra invitál mindenkit július utolsó hétvégéjén.

Tovább
komment

A régi, az új, és a komp

2016. július 18. 11:47 - Deli Kitti

Idén májusban ünnepelte a balatoni hajózás 170. évfordulóját. Mára már a hagyományok tisztelete mellett, azért elérte a Balatont is a modernizáció, így egymás mellett parkol a kikötőben Közép-Európa egyik legidősebb hajója, a Kelén és a 3 éve menetrend szerint járó gyorshajó.

Régi, de nem rozsdás a 125 éves Kelén 

A 125 éves Kelén hajlott kora ellenére modern vetélytársait képes 1000 köbcentis motorjával lekörözni. Ez a gépezet nem is olyan kicsike, ugyanis csak a motor benne 2 tonna, amelyet a szakavatottak csak 36-os sakálnak neveznek. Henrik kapitány készségesen körbevezetett a régi hajó „kulisszái mögött”. Ugyan csak a múlt előtti tiszteletből, de még a hajó jobb oldalán szolgálatra készen áll a 125 évnél idősebb vasmacska, amit a Kelén is egy öregebb hajótól örökölt. A modernizáció elérte a horgony trendet is, habár kikötésnél a matrózok már nem ezt használják, de a régi idők emlékeként megtartották.

kelen.jpg

Tovább
komment

Tippek arra az esetre, ha az égiek közbeszólnak a Balcsizásba

2016. július 16. 11:18 - Deli Kitti

Ha a Balatonon vagy, kinézel az ablakon és napsütés helyett felhőket, szürkeséget és esőt látsz, ne ess kétségbe! Hogy mit lehet csinálni ilyen időben azon kívül, hogy a TV távirányítója után nyúlnál?  Nem érdemes a szobában maradni, hiszen az ember nem azért megy nyaralni, hogy egy helyben ücsörögjön. Összeszedtünk nagyon sok jó programot, amit már mi is kipróbáltunk - csak a Balatonnál! 

BARLANGOZZ! 

Ha a rossz idő ellenére sem tudunk nyugodtan ülni a fenekünkön és már kicsit felszakadozott a felhőzet, akkor érdemes autóba pattanni és ellátogatni a Tapolcai -tavasbarlang Látogatóközpontba vagy az extrém sportok kedvelőinek a Csodabogyós-barlangba Balatonedericsre. Mindkettő nagyon jó választás hűvösebb idő esetén is, hiszen az eső nem esik be, a hőmérséklet pedig állandó. 

tavasba.jpg

Tovább
komment

La família in Balatonboglár - A Bugaszegi Köztársaság

2016. július 12. 15:22 - Deli Kitti

Balatonboglárnak sok-sok furcsasága van. Például Jani bá' élménytanyája, a Légli birtok mosogatógép álló paraszttáljai, élménystrand, gömbkilátó, és persze finom borok mindenféle válogatása.

_dsc8602bboglar_gomb_kilato.jpg

A bogláriak mai napig ragaszkodnak több mint 100 éves szlogenjükhöz, ami így hangzik: a családok üdülővárosa. Valószínűleg azért is tudják magukat ennyire tartani a jelmondathoz, mert mára ők is valódi, nagy családot alkotnak. Itt mindenki ismer mindenkit. Nem tudnak úgy végigmenni az utcán, hogy ne állítaná meg őket valaki, hogy megkérdezze mi a helyzet a gyerekkel, meggyógyult-e a nagymama, vagy előkerült-e a kiskutya. Vagy csak simán hallottuk-e, hogy Jani bá' Bugaszegen már megint milyen újítást talált ki a téglavárában.

"Na, isznak valamit vagy mi legyen?"

 

Tovább
komment
süti beállítások módosítása