United colors of music – Thievery Corporation

2016. július 18. 17:24 - balaton | peti

thievery_corp.jpg

A balatoni Száguldó Riporter kíséreteként eljutottam Veszprémbe, a Királynék városába, ahol a híres-neves VeszprémFeszt egyik előadásán vehettem részt. Az esős idő miatt az Arénában megrendezett koncerten a Thievery Corporation játszott. Szégyen, nem szégyen, túl sokat nem tudtam róluk, egy ismerősöm futtában említette, hogy „Úúú, ők nagyon állat zenét játszanak!”, de hogy mire gondolt pontosan, azt már nem fejtette ki. Így kénytelen voltam a programfüzetre hagyatkozni: „A Thievery Corporation mindig is nagy csodálója és gyűjtője volt a poros, már csaknem feledésbe merült zenei stílusoknak, klasszikusan érzéki és belassult hangzásukat kedvenceiktől, a brazil bossa novától, a jamaikai dub reggae-től, retró filmekből és a pszichedelikus rocktól kölcsönzik, hogy új zenei világba illesszék ezeket.” Na, de hogyan is működik ez a gyakorlatban?

A felsorolásból első pillantásra kitűnik, hogy mennyire színes zenei palettáról dolgozik a zenekar, de ez még mind semmi ahhoz képest, amilyen képet mutattak a főszereplők a színpadon. Mivel személy szerint nem ismertem senkit még csak hallásból sem, így abszolút az első benyomás alapján néztem őket, megpróbálom felsorolni, én kívülállóként hogyan láttam az együttest. (Minden jelző szigorúan mentes a faji, vallási és nemi zöngéktől, kizárólag egyes külső jellemzőket társítottam képzeletben a zenészekhez!)

Kezdjük a dobossal, aki narancssárga egyberuhájában, körszakállával és hosszú, loboncos hajával, melyet egy kötött sapkával tartott kordában pont úgy nézett ki, mintha most engedték volna ki valamelyik fegyintézetből – kizárólag a koncert kedvéért… A keverőpult mögött egy modern, 21. századi pap-külsejű dj állt, aki a stólát divatos sálra cserélte és el tudom képzelni, hogy lehet nála skype-on keresztül gyónni. Basszusgitár mögé behívták az Kossuth utcai indiánok közül az egyiket, aki igen jól végezte a dolgát – már ami az esőtáncot illeti, a gitárral a kezében pedig Lecsthievery_corp2.jpgó tűnt fel a Pál Utcai Fiúk zenekarból, akiről a koncert során kiderült, hogy szitáron is tud játszani. (Mondjuk a pici, szőke kecskeszakállát nem tudtam mire vélni.) Végül, de nem utolsó sorban az idősebb korosztály képviseletében a kongák mögött a zenekar mindenese tűnt fel, aki alkalomadtán átváltott énekre vagy gitárra, sőt még a dj pulthoz is odakeveredett… Feltételezem, hogy ha a hangtechnikával valami gond van, vagy a turnébusz lerobban, azt is ő szereli meg.

Érezzük a kavalkádot? Pedig még nincs is vége… Mert énekesről nem ejtettem szót. Pedig abból pont ugyanennyire vegyes a kínálat… Először két hölgy tűnt fel, akik úgy néztek ki, mint akik az Everness Fesztiválról maradtak itt, legalábbis a különböző tetoválásokból és testékszerekből erre következtettem. A változatosságot tovább fokozandó egyikük spanyolul, másikuk franciául énekelt. Lágy hangon közel-keleti dallamokat varázsoltak nekünk, enyhén goás beütéssel. Őket egy – kávészínű bőre alapján – közép-amerikai fiatalember követte, akinek hosszú szakálla és kerek kalapja leginkább valami zsidó viseletnek illett volna be. Ő az eredeti root-reggae hangjait hozta el, az egész Aréna egyszerre mozdult a szabályos, lassú, gondtalan ütemekre. Ezt követően belekóstolhattunk a keményvonalas amerikai gettórapbe, amit egy tehetségkutató zsűrijéből előlépett, rasztahajú, öltönyös figura adott elő. És hogy némi sport is keveredjen a zenekarba, utolsó előadóként az amerikai futball liga két sztárja, Larry Fitzgerald és Richard Sherman tette tiszteletét a színpadon.

Ezt így felsorolni is elég nehézkes volt, hát még mikor elkezdték a különböző hangszereket variálni a színpadon… az egyik énekes a konga mögé került, a kongás a keverők mögé, a dj előre jött gitározni, közben a színpadon spontán duett alakult, akik a rap-et ötvözték az andalító dallamokkal… Stílusorgia felsőfokon. Mintha nem is egy koncerten lettem volna, hanem legalább 3-4-en. Mindezt úgy, hogy a hangszerek mögött nem (nagyon) változott a felállás, a zenészek mindig az énekeshez igazították, hogy éppen mit játszanak. Hihetetlen volt, vérprofi előadókat láthattunk. A majdnem két órás koncert végén úgy éreztem, hogy mintha egy egész fesztviálnapot áttáncoltam volna. Pedig csak egyetlen koncert volt. De nem akármilyen…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr398898842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.