Rizling Tavasz ’16

2016. április 22. 09:57 - balaton | peti

rizling.jpg

A balatonfüredi fiatal borászokból álló, frissen verbuválódott egyesület, a Rizling Generáció, május 14-én megszervezi a Rizling Tavasz ’16 nevű eseményt az újonnan épült négy csillagos Hotel Füred Spa & Conference-ban. Az egyesület nem titkolt célja, hogy hagyományteremtő eseményt hozzon létre, amely nemcsak a környékbeli borkedvelőket csalja az impozáns helyszínre.

A sétáló kóstoló alkalmával 21 kiállító – melyek között megtalálhatóak a Csopaki Kódex és a Balatoni KÖR egyesületek is - több, mint 100 borát lehet megkóstolni. A rendezvény neve ne tévesszen meg senkit, nemcsak rizlingeket kínálnak a vendégeknek! Az eseményen bemutatásra kerül a nemrégiben debütált BalatonBor kezdeményezés is, így lehetőség adódik a szakmai zsűri által kiválasztott 21 BalatonBor és a 13 Hegybor minősítést elnyert tételek legtöbbjének megkóstolására is. A rendezvényen ismételten használható lesz a Kóstolom mobiltelefonos applikáció, mely korábban az Olaszrizling szerintünk rendezvényen debütált és itt írtunk róla bővebben.

A Rizling Generáció 2015. augusztus elején a Balatonfüredi Borhetek ünnepélyes megnyitóján jelentette be megalakulását. Az egyesület 25 tagpincészettel indult útnak a Balatonfüred-csopaki borvidékről, köztük a legnagyobb termelőktől a kisebb kézműves borászatokig. A Generáció küldetésének tekinti a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék, illetve a Balaton-felvidék tradicionális és különleges borainak népszerűsítését, továbbá a térség idegenforgalmi vonzerejének növelését.

További részletek az eseményről, a résztvevő borászatok listája, illetve elővételes jegyvásárlással kapcsolatos információk itt olvashatók.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr358651624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.