I. Balaton Barista Bajnokság

2016. április 12. 08:54 - balaton | peti

kave.jpg

Van egy ital, amit szerte a világon ismernek, mégis mindenki máshogyan szereti. Mellette barátságok szövődnek, szerelmek lobbannak lángra, üzletek köttetnek. Illata ébreszt reggel, felélénkít délben, s elcsábít délután. Gőzölgő, krémes, zamatos és művészi is lehet. Ez nem más, mint a kávé.

Annyi rendezvény megtalálható a Balaton körül, miért pont a kávénak ne lenne? Ezen kívánnak változtatni Gyenesdiáson, ahol május 7-én megtartják az I. Balaton Barista Bajnokságot, a Természet Háza Látogatóközpontban. A Verseny a Nyitott Balaton eseménysorozathoz kapcsolódik és a Gasztroélmények éve jegyében kerül megrendezésre. A megmérettetésre jelentkezhet bárki, aki szívesen mutatná meg másoknak is, ő milyen művészi kávékölteményeket szokott komponálni, de azokat is szívesen látják az összejövetelen, akik csak kíváncsiak a kávékészítés művészetére vagy többet szeretnének megtudni a fekete ital fogyasztási szokásairól.

A rendezvény a szakmai megmérettetés mellett tanulási lehetőséget jelent, a tökéletesen elkészített és szépen díszített kávék és forró italkülönlegességek pedig a laikus és kávékedvelő közönség számára nem csak látványt, hanem különleges ízélményeket is kínálnak. 

A verseny kiírása itt található – mely tartalmazza a versenyzők feladatait is –, a részvétel díjmentes, a jelentkezési lapot április 25, hétfő éjfélig kell eljuttatni a szervezők részére. További részletek szintén a honlapon olvashatók.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr238588326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.