Őszi-téli gasztronómiai térkép a Balatonról II.

2016. február 02. 14:24 - balaton | peti

gasztroterkep2_1.jpg

Múlt héten megjelent a korábban általunk is bemutatott Őszi-téli balatoni gasztrotérkép második része, mely Balatonfüred és Tihany környéke után elsősorban a Balaton-felvidékre fókuszál a Káli-medencétől a Badacsonyon át egészen Keszthely, Hévíz vonaláig, de rövid kitekintést enged még a Somlóra is.

A koncepció ugyanaz maradt, mint az első rész esetében: összegyűjteni azokat a vendéglátó helyeket, amelyek egész évben nyitva tartanak, ezzel is hozzájárulva a Balaton egész éves kínálatának egyre szélesebb körű bővüléséhez. A térképen szereplő helyszín bármelyike alkalmas lehet arra, hogy a nyári szezonon kívül is felkeressük és onnan ismerkedjünk meg a Magyar Tenger egy addig még nem látott, sokkal nyugodtabb, bensőségesebb arcával. A kezdeményezés már önmagában is üdvözlendő, de ha figyelembe vesszük, hogy 2016 a Gasztroélmények Éve, akkor még inkább pozitív ez a kezdeményezés.

A térkép megjelenítése továbbra is követi az egyszerű, ugyanakkor jópofa grafikai formákat, a vendéglátó helyeken túl, néhány jellegzetes, ugyanakkor talán kevésbé ismert nevezetességet is ábrázolva. Szintén megmaradt a külön kiemelése a gyermekmenüvel rendelkező, az állatbarát és a különleges panorámájú helyszíneknek. További információkért és a terjesztéssel kapcsolatban érdemes a hivatalos oldalt követni.

Az őszi-téli gasztronómiai térkép 2. részére az alábbi szolgáltatók kerültek fel:
- Macchiato Caffe & Lounge - Hévíz
- Télikert Bisztró - Keszthely
- Pampetrics Borkereskedések - Keszthely
- Bock Bisztró Balaton - Vonyarcvashegy
- Terazza Bistro Bar - Sümeg
- Gilvesy Pincészet - Hegymagas
- Bakos Attila Vendéglője - Szigliget
- Pura Vida Wine & Dine - Tapolca
- Laposa Birtok - Badacsony
- Liliomkert piac - Káptalantóti
- Bonvino Borhotel - Badacsony
- Istvándy Borműhely - Badacsony
- Kreinbacher Birtok - Somló-hegy
- Pálffy Pince és Borterasz - Köveskál
- Mi a KŐ Étterem és Borház - KÖveskál
- Borbarátok Vendéglő-Panzió, Fata Pince - Badacsonytomaj
- Káli Kövek Borászat - Köveskál
- Káli Art Inn Hotel és Étterem - Köveskál
- Kővirág Étel-Ital-Ágy - Köveskál
- Liszkay Borkúria - Monoszló

gasztroterkep2_2.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr368353414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása