Gardafesztivál Tihanyban

2015. november 11. 16:22 - balaton | peti

gardasütés2.JPGA Gardafesztivál története több, mint egy évtizedre nyúlik vissza: az akkor még Gardáliának nevezett fesztivált 2002-ben rendezték meg először, azóta pedig a település egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, sőt, az őszi balatoni programkínálatban is igen fontos szerepe van. Az esemény célja a település halászmúltja előtti tisztelgés. a hagyományőrzés és a gasztrokultúra fejlesztése.

A látogatószám bővülésével a programkínálat is egyre színesebbé vált, de a látványhalászat már a kezdetektől rengeteg ember figyelmét felkeltette. Az első években ezt még csak egy kísérőhajóről nézhették meg az érdeklődők, 2013-ban viszont négy hajó futott ki a tihanyi Révből. Szintén nagyon népszerű program a halászlé és halétel-főző verseny, melyen első alkalommal három csapat jelentkezett, az utóbbi években a versenyen mindig harmincnál is több csapat indul.

Számos kulturális program is kapcsolódott már a fesztiválhoz, sok művész lépett fel a Gardálián, többek között a Muzsikás együttes, a Nox vagy Horváth Charlie, ezen kívül több tucat amatőr művészeti együttes, gyermekműsor, kézműves foglalkozás, zenés-táncos műsor tette színesebbé a programot.
2009 óta van a rendezvények díszvendég települése. Első alkalommal Balatonfüred városa volt a Gardália díszvendége, de volt már díszvendég település Veszprém, Siófok, Keszthely és Pápa is.

És hogy miben rejlik a Gardália sikerének titka? Talán abban, hogy igazi „tihanyi” rendezvény, mint ahogy a garda hal is „tihanyi” hal. További információk és részletes program itt található.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr618070718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása