Advent a Balatonnál

2014. november 24. 15:18 - BALATON | NÓRI

advent.jpg

November utolsó hétvégéjén elkezdődik az Advent, a várakozás időszaka. Itt az ideje, hogy elkészítsük az adventi koszorút és elkezdjünk gondolkodni azon is, hogy kinek milyen ajándékot készítsünk vagy vásároljunk. A Balaton környékén számos karácsonyi vásárt, adventi programot és kézműves foglalkozást találunk, ami az ilyenkor kötelező forralt bor, tea és egyéb finomságok megkóstolása mellett a készülődést, az ünnepre történő ráhangolódást is nagyban segíti.

Siófok megszépült főterén egészen Karácsonyig hangulatos adventi udvar, kézműves portékák kínálják magukat az ajándékokat keresőknek, hétvégénként helyi gyermekcsoportok, népszerű művészek segítenek feleleveníteni a karácsonyi hagyományokat.

Hévízen, a Festetics téren mindennap 12 órától gasztronómiai- és kézműves vásár termékei között válogathatnak az érdeklődők, Zalakaroson pedig a fürdő előtti sétányon a vásár mellett karácsonyi kreatív foglalkozásokat tartanak a fürdő animátoraival november 29-étől december 20-áig.

Nagyvázsonyban életnagyságú figurákkal felállított betlehem fogadja a látogatókat a település központjában, a Községháza előtti parkban ünnepi gyertyagyújtásokra kerül sor, a Közösségi ház pedig közösségi programoknak ad otthont.

A balatongyöröki Közösségi Ház kertjében mindenki beszerezheti a fára és a fa alá való díszeket, ajándékokat, sőt, hagyományos német ételeket is lehet kóstolni. A település szomszédságában, Gyenesdiáson, december 13-14-én nagyszabású évzáró rendezvény keretein belül nyílik lehetőség megkóstolni a különleges sült gesztenyét és ezzel készült ételeket, de természetesen itt sem maradhat ki a kínálatból a mindenkit átmelegítő tea és forralt bor sem.

December 6. és 21. közötti hétvégéken Balatonalmádiban is adventi forgataggal találkozhatunk, ahol gyerekprogramok, bábszínház és kézműves vásár fogja szórakoztatni a vendégsereget. Ezen felül a helyi kórusok, gyerekek előadásait hallgatva megcsodálhatjuk Nagy András fafaragó, népi iparművész ember nagyságú, vörös platánfából készített betlehemi életképét is.

Igazi különlegesség várja decemberben a Vörsre látogatókat. Ezen a településen állítják fel ugyanis a világ legnagyobb, közel 50 négyzetméteres templomban épített betlehemét! A kompozícióhoz szinte csak természetes anyagokat használnak fel, s évről évre részletgazdagabb lesz a végeredmény, nem véletlen, hogy az egész országból csodájára járnak ennek a nem mindennapi látványosságnak.

November 28-án, Balatonfüreden is felállítják a Betlehemet a „Piros templom” előtti téren, november 30-ától kezdve pedig megcsodálhatjuk az Advent fényeit a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. A gyerekeket minden adventi szombaton kézműves foglalkozásokra várják a füredi Tourinform Irodában.

Keszthely is adventi fénybe öltözik, november végétől egészen karácsonyig a város több pontján ünnepi koncertekkel és előadással várnak kicsiket és nagyokat.

Adventi gesztenyesütés és karácsonyi vásár Gyenesdiáson december 13-14-én

Advent alkalmából színes programokkal (adventi gyertyagyújtás, betlehemesek előadása, mézeskalács házikók versenye, halászlékóstolás) és kézműves foglalkozásokkal, jó hangulattal, sült gesztenyével, tombolával és forralt borral várja Önt és kedves családját a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület a Községháza előtti téren! A kétnapos programot karácsonyi kézműves vásár kíséri.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr896928003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.