Echo Könyvfesztivál

2014. július 13. 09:14 - balaton | dia

echo.jpgAz internet és mobilkommunikációs eszközök egyre nagyobb térhódításával a könyvek háttérbe szorulnak. Pedig az olvasás fontossága nem csökkent: ugyanúgy művel, nevel és kikapcsol mint korábban. Erre hívja fel a figyelmet az Echo Könyvfesztivál, melyet Tihanyban rendeznek meg 2014. július 17. és 20. között idén első ízben. A könyvbemutatók mellett koncertek, gasztronómiai programok is várják a Tihanyba látogatókat. 

A klasszikus alkotók (pl. Jókai Mór, Kisfaludy Sándor, Csók István, Németh László) balatoni témájú irodalmi és képzőművészeti alkotásain túl találkozhatunk kortárs művészekkel (pl. Bérczy József, Kállai Szilárd, Szekrényessy Attila és Schäffer Erzsébet) és az ő műveikkel is, esténként pedig  zenés programok színesítik a műsort, fellép például Sebestény Márta és Andrejszki Judit, valamit Liszkay Mihály is.

Az eseményen résztvevők részt vehetnek egy úgy nevezett retrotúrán, amely kisvonattal járja be az utóbbi évtizedek fontosabb helyszíneit. Erre a július 17-ei megnyitó után lesz lehetőség.  Pénteken és szombaton a Babamúzeum tart bábelőadást, így a gyerekeknek is garantált a szórakozás. Szombaton délelőtt a balatonfüredi kikötőből a Jókai hajó indul, melynek fedélzetén színészek olvasnak fel balatoni témájú írásokat. A záróműsor vasárnap este hétkor lesz a Visszhang-dombon, ahol Csokonai: A tihanyi Ekhóhoz című versét adják elő flashmob keretében. A részletes program itt található.

A könyvfesztivállal egy időben is zajlik a népszerű Tihanyi Szabadtéri Játékok rendezvénysorozat is, amely szintén számos érdekes programot tartogat a Tihanyba látogatóknak. És ha valaki megéhezne, akkor keresse bátran a 6 tihanyi étterem speciális helyi menüjét, melyet kifejezetten ezen események idejére kínál.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr846499063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.