Háromszor kétkeréken a Balaton körül - 2. rész

2013. szeptember 18. 08:03 - balaton | peti

kerülés2.jpgGondolkodtatok már rajta, milyen lehet körbetekerni a Balatont, esetleg tervezitek is? Nati és kis családja a nyáron megtette a több mint 200 km-es szakaszt, kedvcsinálónak fogadjátok szeretettel több részes élménybeszámolóját!

2. rész: Balatonakali – Badacsonytomaj

Hétfőn este kellemeset fürödtünk a viharra készülő Balatonban és fejedelmi vacsorát költöttünk el a Fék étteremben – tócsiban és resztelt májban egyszerűen verhetetlenek! A vacsorát másnap csak a reggeli tudta felülmúlni – azt beszéltük, hogy egy-egy nyugisabb hétvégén, amikor annyira nyugis minden, hogy még reggelit sincs kedvünk készíteni, kijövünk Akaliba, mert itt valamit nagyon tudnak, és az ember innen éhesen biztosan nem megy haza.

Kicsit esett, kicsit fújt, nem gond, továbbindultunk toronyiránt – egyelőre csak a zánkai ifjúsági központ emblematikus tornya volt a tájékozódási pont, majd szülőhelyem, Balatonszepezd templomtornyai. Itt megálltunk a helyi cukiban, ahol egyébként már 35 éve is cukrászda működött, csak akkor 1,50 Ft volt egy gombóc, most meg egy kicsivel több. Nem voltunk egyedül, egy másik Balaton-kerülő család éppen elmenőben volt, rövid beszélgetés után letisztáztuk magunkban, hogy nem vagyunk egy kategória: nekünk egy hetünk van az „ameddig eljutunk, úgy jó lesz” Balaton-kerülésre, nekik viszont három nap a teljes körre, és bizony sietniük kell, mert a kerülés után egy tájfutó verseny is várja őket. Minden jót kívántunk nekik, és kirendeltük a korsó sörünket: mi biztosan nem jutunk ma messzebb, mint Badacsony. Így is lett. Be kell vallanom, hogy Balatonrendesnél – bár nem tartom magamat egy elveszett embernek, főleg szűk hazámban, a Balatonnál, de – többedmagunkkal elvesztettük a kerékpárutat: finoman szólva nem volt egyértelmű a kitáblázás. De persze aztán végül is meglett, Badacsonytomajon sátort vertünk, és este még átkerekeztünk a Badacsonyi Bor7-re, ahol nagyon kellemes, jazz zene kísérte szofisztikált borocskázásban volt részünk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr215510712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása