Az év első rendezvényei

2013. január 17. 14:08 - balaton | peti

A kicsit hosszúra nyúlt téli szünet után örömmel jelentem, hogy a hétvégétől kezdve ismét számos esemény kerül megrendezésre a régióban. Az első rögtön egy rendezvénysorozat Balatonalmádiban, melyet a Pannónia Kulturális Központ szervez fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából. A rendezvény "10 év - 10 nap", időtartama január 18 - 27. A részletes programot és az esetleges belépőjegyárakat az alábbi plakátrészleten olvashatjátok. (Ha olvashatatlan lenne a mérete miatt, kicsit nagyítsatok az oldalon: ctrl + egérgörgő)


pkk részlet 10 év 10 nap.jpg

Szintén egy jubileumnak lehetünk szemtanúi Balatonföldváron is, itt a Ránki György Zeneiskola lett 20 éves. Ennek apropójából hirdették meg a Zeneiskola Éve rendezvénysorozatot, melynek keretein belül a 2. januári eseményen az iskola korábbi tanulói kedveskednek előadással a nagyérdemű közönségnek és korábbi tanáraiknak. A koncert egyik érdekessége, hogy ezúttal nemcsak magas színvonalú komolyzenei produkciókat hallhat a közönség, hanem a MyLord zenekar révén egy könnyűzenei csapat is színpadra lép, amelynek tagjai szintén valamennyien a földvári zeneiskolában kezdték zenei tanulmányaikat.

Végül tudom, hogy még odébb van, de szólnom kell a Torkos Csütörtök körüli felhajtásról. A héten számoltam be róla, hogy már élnek az online asztalfoglalási felületek. Ezt most annyival szeretném kiegészíteni, hogy nemcsak élnek, hanem igen komoly érdeklődés is mutatkozik irántuk, tehát érdemes minél előbb asztalt foglalni, ha január 31-én valamilyen vendéglátóegységben terveztétek tölteni a nap egy részét. Ha véletlenül már nem lenne szabad asztal, a kiválasztott helyszínen, akkor se csüggedjetek, a résztvevők listája folyamatosan bővül, érdemes naponta böngészni az ajánlatok között.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr605020033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.