Garda, Márton, Arany, Snétberger (nov. 8-11.)

2012. november 07. 12:23 - balaton | peti

gardasütés2.JPG

Ahogy korábban ígértem, ezen a héten is jelentkezem programajánlóval. Kiemelt helyen szerepel a tihanyi gardafesztivál - a szigligeti süllők után ismét egy hallal a főszerepben. Immáron XI. alkalommal rendezik meg e jeles eseményt, mely évszázados hagyományokat igyekszik megőrizni.

A gardát Tihanyban nagyon egyedi módszerrel hálózzák be. Halászok figyelik a dombtetőkről a tiszta vizű tóban a halraj mozgásának irányát, ezt jelezik a csónakokban váró társaiknak, akik elindulnak a halraj bekerítésére. Ehhez a látszólag egyszerű módszerhez Tihany természeti adottságai elengedhetetlenek, így nem csoda, hogy itt fejlesztették tökélyre e halászati technikát.

A zsákmány feldolgozása is különleges módon történik: óriási máglyákon, nyársra szúrva füstölik őket. Jellegzetes illatát és ízét senki nem felejti el, aki egyszer megkóstolta. Természetesen a szervezők igyekeznek minél színesebbé tenni a rendezvény programját, erről részletes információkat itt találhattok.

Még egy gasztronómiához köthető esemény kerül megrendezésre a hétvégén, ez pedig a Márton-nap lesz. Az utóbbi időben igen népszerűvé vált eme népi hagyomány, melynek eredetéhez több legenda is kapcsolható. Ezek közül legismertebb, hogy Szent Márton püspök a kinevezése előtt elbújt a libák óljába a ceremóniát elkerülendő, ám a szárnyasok elárulták rejtekhelyét, így megtalálták, s püspökké szentelték. Kultusza igen népszerű volt már a középkorban is, több mesterségnek és társadalmi osztálynak volt a védőszentje, valamint ő volt az első szent, aki nem mártírhalált halt.

A római időkben Márton-nap volt a téli évnegyed 1. napja, de a középkorban is a pihenő időszak kezdetét, a gazdasági munkák befejeződését jelentette e nap. Ennek örömére nagy lakomákat rendeztek, ahol megkóstolták az eddigre már megérett újbort, s hozzá libát ettek, ugyanis ekkorra érték el legnagyobb méretüket az egész évben tömött szárnyasok.

Megemlékezvén a hagyományokra, idén is megrendezésre kerül a Libato(u)r elnevezésű eseménysorozat, melyhez számos szolgáltató csatlakozott valamilyen formában. Érdemes tehát a lakóhelyünk közelében tájékozódni a lehetőségekről vagy az alábbi honlapon szemezgetni.

A gasztroélmények után egy kis kikapcsolódást nyújthat a Balatonszepezdi Téli Esték keretein belül megrendezésre kerülő Arany János Daloskönyve elnevezésű lemezbemutató koncert, ahol válogatást hallhatunk a költő dalgyűjteményéből különböző népi hangszereken kísérve. Bővebb információk a plakáton.

arany.jpg

Szintén zenés eseményen vehetünk részt Balatonfüreden, de nem a hétvégén, hanem hét közben, pontosabban csütörtökön (november 8-a). A világhírű Snétberger Ferenc és tanítványai adnak ingyenes koncertet a Ferencsik János Zeneiskolában. Részletek alant.

SZTK_plakatA3_furedK.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr374894937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.