Kinizsi öröksége

2012. október 10. 10:10 - balaton | peti

nagyvazsony.jpg

Ezen a héten Nagyvázsonyt mutatjuk be a hét települése rovatban. Nagyvázsony a Kab-hegy és a Balaton-felvidéki dombok között húzódik a Veszprém-Tapolca útvonal mellett. Már a középkorban is lakott volt, az első írásos emlék a tatárjárás időszakából való. Fénykorát Mátyás király alatt élte, aki Kinizsi Pálnak ajándékozta a birtokot. Ezt követően kiemelkedő a kézműves iparának köszönhetően a régió egyik központjává vált. Kedvező földrajzi fekvése miatt még múlt században is kiemelkedő vásárváros volt, de az iparosodás terjedésével fejlődése megtorpant és megmaradt vidéki mezővárosnak.

Látnivalói közül legismertebb a Kinizsi vár, melyben látogatható Kinizsi Pál kápolnája, a Panoptikum, a Kőtár és a Vármúzeum. Itt található az a terepasztal is, amelyen több ezer kisméretű bábú segítségével történelmi életképeket mutatnak be a magyarság történetéből. A kiállításokról bővebben itt olvashattok.

Érdemes még megtekinteni a Schumacher-házat, mely egy 1825-ből fennmaradt lakóépület, melynek melléképületei jelenleg kiállítótérként funkcionálnak. A pincében kaptak helyet a szőlőműveléshez és bortároláshoz szükséges felszerelések. A ház mögötti pajtában a szántóföldi földművelés, a betakarítás és szemnyerés eszközkészlete, valamint a gazdaságban szükséges eszközök házilag való javítására szolgáló szerszámok (faragószék) találhatók.A lakóházzal szemközti istállóban pedig egy nagyvázsonyi rézműves-dinasztia utolsó képviselőjének, Pintér Rudolf rézművesnek teljes szerszámkészlete látható.

A Postamúzeum állandó kiállítása "Balaton-felvidék hírközlési emlékei" a Balaton-felvidék posta- és távközlés-történetének tárgyi emlékeit valamint dokumentumait mutatja be, lehetőséget kínálva néhány régi telefon használatára is! A múzeumban látható az 1806-ban készült, Ausztria-Magyarország postaállomásait és útvonalait bemutató térkép, mely Mária Terézia 1750-ben kiadott postapátense nyomán kialakult rendszeres postautakat ismerteti. Az első járatok Bécs-Pozsony és Bécs-Buda között indultak meg, de hamarosan behálózták az egész országot. Az egymástól 1-1,5 postamérföldre fekvő postaállomásokon cserélték a lovakat és pihenték ki magukat a delizsánszon, a kor legáltalánosabb személy- és postaszállító járművén utazók. A nagyvázsonyi lóváltóállomáshoz tartozó istálló épülete - a 19. sz. közepéről - a Kinizsi Pál u. 63. szám alatt ma is látható.

Tarsoly László kovácsmester magánmúzeuma 2003 óta üzemel az 1970 óta folyamatosan működő kovácsműhely mellett. A hagyományos eszközökkel berendezett múzeumba előzetes bejelentkezés alapján várják az egyéni vagy csoportos érdeklődőket, akik 1 órás bemutató program keretében ki is próbálhatják a kovácsolás hagyományos technikáját és készíthetnek maguk is kovácsoltvas tárgyakat. A mesternek számos díjazott terméke megtekinthető, illetve rendelhetőek kovácsoltvas termékek is.

Bővebb információ:

http://www.nagyvazsony.hu/index.php?page=main&main=1

http://www.kinizsivar.hu/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr864828754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása