A Balaton északi kapuja

2016. október 05. 09:50 - balaton | peti

vöröstemplom_felsoors.JPG

Felsőörs, Veszprém felől érkezve a Balaton északi partjának egyik kapuja. A völgyekkel szabdalt fennsík már ősidők óta lakott, a rómaiak is hosszú ideig, az I-IV. századig éltek itt szőlőt művelve a falut körülölelő lankákon. 1082-ben említik először egy királyi oklevélben, ekkor lakói még többnyire udvarnokok, tárnokok, szakácsok, szőlőművelő vincellérek, lovászok voltak. A XIV. századtól nagyobb kiterjedésű szőlőterületeket kezdenek telepíteni.

A török dúlás elpusztította, de aránylag gyorsan sikerült helyreállítani. A XVI. században csatlakozott a reformációs irányzathoz, a szőlőművelés mellett ekkor már jelentős volt a malmok szerepe is a településen, előbbit azonban az 1800-as évek végi filoxéra vész tönkretette, pótlását Veszprémből kellett megoldani. Ezt követően viszonylagos nyugalomban élte életét a kicsiny falu.

Idegenforgalmi látnivalói közül legkiemelkedőbb a képen látható Árpád-kori vörös homokkőből épült templom, mely több, mint 750 éves. Stílusát tekintve egy román kori - erre utal a nyugati oldalon található bélletes kapu is - háromhajós építményről van szó, melyhez félkörív alakú szentély is tartozik.

Felsőörs másik jelentős emléke a Forrás-hegy és a Malom völgy kőzetanyaga, mely a Triász-tenger üledékét és a Föld tűzhányó működésének emlékeit őrzi. E nemzetközileg is ismert felfedezés 1870-ben került napvilágra és Böckh János nevéhez köthető. Azóta két tanösvényt is építettek köré (Malomvölgyi tanösvény és Forrás-hegyi Geológiai Tanösvény), melyek bemutatják ezek fontosságát. További információ a tanösvényekről és a településről Felsőörs honlapján található.

És hogy némi aktualitással is kedveskedjek Nektek, szeretném a figyelmetekbe ajánlani a hétvégén esedékes Márton-napi rendezvényeket, melyek nemcsak Felsőörsön, hanem egész Balaton Riviéra-szerte igyekszik színes programokkal kedveskedni az idelátogatóknak. Libavacsora, borszentelés, -mustra és kóstoló vár minden kulináris élvezetekre vágyó vendéget november 10-én és 11-én. A pontos program és helyszínek megtalálhatók a Balaton Riviéra oldalán.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr734881805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.