Tippek arra az esetre, ha az égiek közbeszólnak a Balcsizásba

2016. július 16. 11:18 - Deli Kitti

Ha a Balatonon vagy, kinézel az ablakon és napsütés helyett felhőket, szürkeséget és esőt látsz, ne ess kétségbe! Hogy mit lehet csinálni ilyen időben azon kívül, hogy a TV távirányítója után nyúlnál?  Nem érdemes a szobában maradni, hiszen az ember nem azért megy nyaralni, hogy egy helyben ücsörögjön. Összeszedtünk nagyon sok jó programot, amit már mi is kipróbáltunk - csak a Balatonnál! 

BARLANGOZZ! 

Ha a rossz idő ellenére sem tudunk nyugodtan ülni a fenekünkön és már kicsit felszakadozott a felhőzet, akkor érdemes autóba pattanni és ellátogatni a Tapolcai -tavasbarlang Látogatóközpontba vagy az extrém sportok kedvelőinek a Csodabogyós-barlangba Balatonedericsre. Mindkettő nagyon jó választás hűvösebb idő esetén is, hiszen az eső nem esik be, a hőmérséklet pedig állandó. 

tavasba.jpg

KESZTHELY ÉS A  MÚZEUMOK

Ebben az időben érezhetjük azt is, hogy be vagyunk zárva, ugyanakkor „jajj, de rossz idő van kint”. Mennénk is meg nem is. Ezekre az alkalmakra a legjobb ellátogatni valamilyen kiállításra.  Ha már Keszthely környékén járunk, akkor érdemes ellátogatni kezdetnek a Balaton Múzeumba. Ebben a múzeumban megtalálható minden, amit a Balatonról tudni érdemes, illetve az útikönyvek nem beszélnek. De Keszthely alapvetően arról legendás, hogy elképzelhetetlenül sok és változatos múzeumot nézhetünk meg itt egy füst alatt. Ilyen a Csigaparlament, a Babamúzeum, a Vadászati Múzeum, illetve a mellette látogatható Vasútmodell kiállítás, a Horrormúzeum, és maga a kastély és a hozzá tartozó Pálmaház, a postakocsikat felvonultató kiállítás és az Amazonház. Meg amit most kihagytam a felsorolásból. 

6 KÖTELEZŐ DOLOG KESZTHELYEN >>  KATTINTS

 

_dsc3801.JPG

BALATONFÖLDVÁR 

Szerintetek milyen látványt nyújthat ez az égi háború felülnézetből a Balatonon? Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Viszont  a vihar ellenére is kiváló helyszín az újonnan nyílt balatonföldvári kilátó, ahol az égi csata ideje alatt elfoglalhatjuk magunkat a kiállítással és a vitorlás-szimulátorral, valamint elkávézgathatunk, míg eláll az eső. Mivel egyedül innen lehet belátni a teljes Balatont, ráadásul ez a legmagasabb kilátó is, érdemes kivárni a naposabb időt. 

FEDETT  FÜRDŐK

Ha inkább elbújnánk a rossz idő elől és rá se néznénk a lengedező fákra, vagy kissé nyomottá tesz bennünket a zord idő, akkor érdemes kicsit kényeztetni magunkat Zalakaroson vagy Siófokon a fürdőben. A lehűlt idő helyett választhatjuk a jó meleg szaunát vagy a bugyborékoló medencéket, majd a pihe-puha köntösünkbe burkolózva ellazíthatjuk a sok kirándulástól elfáradt tagjainkat. Kifejezetten kellemes lehet a nyaralásba beiktatni egy lazulós napot.

furdoo.jpg

 

BALATONFÜRED

Balatonfüreden mindig jó, még egy kis szemerkélő eső is simán belefér. Lehet sétálgatni a reformkori házak között, cukrászdázni, hajókázni, megnézhetjük a Jókai Emlékházat, a Vaszary és Kisfaludy Galériát, valamint a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpontot.  Ez utóbbiban megnézhetjük közelről, hogy mi simulhat a lábunkhoz úszkálás közben a Balatonban.


bodorka_1.jpg

GYENESDIÁS: A TERMÉSZET HÁZA 

Gyenesdiáson a Természet Háza Látogatóközpontban megismerhetjük a Keszthelyi-hegység élővilágát, és ha nézelődés közben esetleg kitisztulna az idő, akkor elindulhatunk a vezetett túrák egyikén, hogy eredeti élőhelyükön is megnézhessük őket. Gyenesdiáson a szuper Játékstrandon kívül is egymillió dolgot lehet csinálni, úgyhogy hajrá! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr378893058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.