„Jövőre Veletek ugyanitt, mert kerékpározni jó!”

2016. április 10. 09:38 - balaton | peti

balatonkor.jpg

Ez a jövőre azonban még idén van, ugyanis ez a jelmondata a Balatonkör elnevezésű rendezvénynek, melyet először 2000-ben, a Föld napja alkalmából hívtak életre a főként siófoki és zamárdibeli kerékpárosok. Azóta minden évben megrendezték az eseményt, s ez idő alatt Magyarország legnagyobb vezetett kerékpáros túrájává nőtte ki magát.

Miről is van szó pontosan? Kerékpározni jó. Ha ezt csodálatos természeti környezetben teszed, az még jobb. Ha mindezek mellé még egy csúcsszuper társaság is összeverődik, az a legeslegjobb. Pontosan ez történt az évezredfordulón, amikor a résztvevők az első Balatonkört végigtekerték. Azóta pedig évről évre egyre több látogató érkezik, hogy jó hangulatban kerekezzen egy teljes napon át. Ugyanis ez a cél: megkerülni a Balatont 24 óra alatt. Hangsúlyoznám, nem versenyről van szó, hanem puszta wellness tekerésről, de szervezett keretek között, azaz egy csapatban haladva, szakértői felügyelettel, rendőri biztosítással, orvosi jelenléttel, szervizjárművekkel, frissítő állomásokkal és energiatöltő pontokkal.

Majd’ ezer bringás mellett szükség is van ilyen magas fokú készültségre, de minden esetben megéri, mert a kirándulás hangulata és atmoszférája semmihez sem hasonlítható. Az időjárásra fittyet hányó kerekesek között barátságok kötődnek, s rengetegen járnak vissza későbbi években is a Balatonkörre.

A rendezvény kiváló lehetőséget biztosít azoknak is, akik szeretnék megkerülni a Balatont, de nincs bátorságuk vagy társaságuk hozzá, ezért eddig nem tudták, hogyan induljanak neki. További információk ezen a linken érhetők el. Figyelem, a részvétel regisztrációt igényel, melynek részletei szintén megtalálhatók a honlapon!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr388576546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása