Pince a jövőből

2014. november 12. 13:44 - balaton | peti

ax1.jpg

Voltatok már látványpincészetnél? Ami nem a föld alá épült és nem is sötét, a legnagyobb látványosságot pedig nem a különféle hordók sokasága jelenti? A Balaton régióban erre is van lehetőség, csak meg kell célozni az Ax&Ax borászatot.

Ha a Marcalit a Balatonnal összekötő úton jártok, Kéthely határában már messziről látszik a 2008-ban megnyitott borszentély épületegyüttese. A kicsiny, 2400 fős falu határában megbúvó pincészet a környékbeli dombokon található 58 hektárnyi szőlőt használja kiváló borai alapanyagául, ahol a speciális mikroklíma sajátosságai segítik megvédeni a tőkéket nagyobb hidegek esetén is. Az előállításhoz használt technológiák megfelelnek a legmodernebb követelményeknek, mégsem ez teszi igazán különlegessé a helyet.

Az osztrák tulajdonosok nem pusztán egy pincészetet akartak létrehozni, hanem egy látványborászatot álmodtak meg, így a szőlő és bor mellett a művészet és kultúra vált az Ax&Ax borászat második tartóoszlopává. Az idelátogatók a pincebejáráson és borkóstolón túl számos élményelemet próbálhatnak ki, sőt szinte minden héten van valamilyen rendezvény is a birtokon.

ax2.JPG

Már érkezéskor lehet tudni, hogy különleges helyre értünk. Nem elég, hogy a kert csodaszép, ha már sötétedés után járunk, mozgásunkra egymás után gyullad fel az épületbe vezető út melletti lámpasor. Pazar látvány! Bent az első megállós az ún. borkatedrális, ami változó színű megvilágításával (iPhone-ról is vezérelhető!) számos kiállítás tökéletes helyszíne lehet, de alkalmas zártkörű fogadásokra is. Ezt követően mindenki kipróbálhatja, milyen saját kezűleg borokat palackozni, az aromabárban pedig megtapasztalhatja, milyen illatokat érzünk, amikor egy-egy borban áfonyás, kávés, csokoládés, stb. illatjegyeket vélünk felfedezni. Ezeken kívül moziterem, szabad téri színpad és természetesen borbár áll rendelkezésre, melyek mindegyike különböző eseményeknek adhat otthont, illetve érdemes még megemlíteni a black box szobát, ami sajátos félny- és hangeffektekkel igyekszik különféle benyomásokat tenni a látogatókra.

Akik tehát Marcali felől érkeznének a Balatonhoz, esetleg arra felé távolodnának el vagy csak a környéken töltenek pár napot és kíváncsiak arra, hogy milyen egy pince a jövőből, azok bátran keressék fel Kéthely mellett az Ax&Ax borászatot, garantáltan páratlan élményben lesz részük. A kóstolható finomabbnál finomabb borok (tipp: Cabernet Franc 2011) pedig ezek után már csak a ráadást jelentik...

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr816890593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása