Nívós európai elismerés Tihanynak

2014. szeptember 02. 10:03 - balaton | dia

39028342.jpg

A népszerű alpesi települések után Magyarországon elsőként Tihany nyerte el a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának szervezésében meghirdetett 2014. évi Európai Falumegújítási Díjat. Az elismerést két hét múlva adják át Svájcban.

Mindenki számára kézenfekvő, hogy Tihanyban a turizmusból tudnak leginkább megélni az emberek. Nagyon fontos volt tehát, hogy az elhasználódott közterületek, amelyeket a hatvanas évek óta nagy mértékben igénybe vettek, megújulhassanak – mondta el a hét éve megkezdett programról Tósoki Imre polgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának. A három évig tartó koncepciókészítés után épületek, terek, utcák újultak meg, eltűntek a légkábelek. A polgármester kiemelte a kerékpárút-építési programot, amelynek köszönhetően a Balaton északi és déli partja a Tihanyi-félszigeten keresztül a komp érintésével biztonságosan kerékpározható. Nemcsak jövőképet alkottak, hanem a mindennapi, hétköznapi problémákra is figyeltek – emelte ki Tósoki Imre, hozzátéve: a turizmussal munkahelyeket lehet létrehozni, ugyanakkor ha minél színvonalasabb fejlesztéseket valósítanak meg, elérhetővé válik, hogy az idegenforgalmi szezon ne csak 2-3 hónapig tartson.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr576654557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása