Egy kevésbé forró napon úgy, döntöttem felesleges energiáim levezetése okán ellátogatok egy kalandparkba. Választásom Zamárdira esett, ahol az ország második legnagyobb területű parkja található. Korábban olvastam róla, hogy mennyire kemények a pályák, de nem tartottam tőlük, révén, falun nőttem fel és a Sims helyett igazi bunkereket építettünk az utcabeliekkel a fák közé. Hogy tévedtem-e? A tovább után kiderül :-)

Ahogy odaértem az első szó, ami eszembe jutott a profizmus volt. Jól kialakított rendszerekkel dolgoznak, ez igaz a park kialakítására és a személyzetre is. Sorban állás nem volt, gördülékenyen haladt a bejutás és a szerelések kiosztása is. Rövid tájékoztató oktatás után pedig szabadjára engedtek, hogy hadd csináljam kedvemre a feladatokat.
Fontos: Vegyetek kesztyűt a kihelyezett tartóból (ez csak választható, automatikusan nem adnak a felszereléshez), mert mászás közben a sok drótkötél a tenyeret alaposan megdolgoztatja !

A gyermek- és juniorpályákat meghagytam azoknak, akiknek készült, az oktatópályán is szinte átlibbentem, inkább a komolyabb kihívásokat kerestem. A pályák sorszámozva vannak, ennek megfelelően az első leginkább bemelegítés-szagú, egy kis lajhármászással (ami igen hasznos lehet a későbbiek során, ha bárhol elakadnátok), drótkötélen való egyensúlyozással és hálón közlekedéssel. Igen ám, de az utolsó feladat után a következő pályáig kicsit gyalogolni kellett volna, míg az 5-ös pályára egyenes út vezetett. Felfelé. Ez utóbbit választottam. És itt követtem el az első hibát :-)

Mert itt már nem kezdőknek való akadályok voltak, bevallom őszintén a papagáj-lengőhintát, (függő deszkákon kellett haladni, lelógó madzagokba kapaszkodva), le kellett csalnom, hogy átjussak a túlsó partra. Hozzátenném, hogy ha sorrendben haladtam volna a pályákkal, mire idejutok valószínűleg már ez is ment volna. A nagy izgalmak után csúszópályában végződtek az akadályok, ahol volt lehetőségem kifújni magam.

A 2-es, 4-es, 6-os pályát egyben csináltam meg (a 3-ason éppen sokan voltak), s ezek könnyebben mentek. Megfigyeltem azt is, hogy az akadályok nehézségét az emberek nem egyformán értékelik. Láttam szenvedni előttem kalandorokat olyan útvonalon, ahol én nem is értettem mi a nehézség, hogy aztán két fával később én álljak értetlenül azelőtt, hogy hogyan csinálták meg az előttem lévők azt az akadályt. Ahogy haladtam előre, egyre könnyebben jutottam át egyik platformról a másikra, viszont a feladatok is nehezebbek lettek. Ha elakadtam volna, a lelkes animátorok mindig segítőkészen támogattak:
„Biztos vagy benne? Én nem így csinálnám… na, mindegy, Te tudod…” :-)

Az utolsó két pálya (6-7.) már igen embert próbáló. Egyaránt megdolgoztatja az izmokat (kar, has, láb, mell) és a koncentrációt is, látszik, hogy a tervezők itt már bátran eleresztették a fantáziájukat, ennek ékes példája a hintaló vagy a „gördeszka”, amelyekkel át kell lendülni egyik fáról a másikra. Mindkétszer csúszópályák zárják a megpróbáltatásokat, ahol van egy kis idő szusszanni és felszabadultan mosolyogni. A tó felett átívelő néhány csúszópálya nagyon hangulatos és kellően hosszú ahhoz, hogy élvezni lehessen a száguldást, ezt semmiféleképpen sem szabad kihagyni a kalandok közül.

Amit még fontos megjegyezni, azok a kiegészítő szolgáltatások. Magába a parkba a belépés díjtalan, tehát bárki szabadon bóklászhat, szemrevételezheti az akadályokat, eldöntve, hogy bele szeretne-e vágni a mászásba vagy sem. És hogy a kísérők se unatkozzanak, ők felülhetnek az egész parkot keresztülszelő, valódi széntüzelési kisvasútra, kipróbálhatják a vízi dodzsemet, esetleg a vízi golyót, más néven zorb-ot. Egyszóval mindenkinek érdemes megállnia a Zamárdi Kalandparknál, ha arra jár, garantáltan nem fog unatkozni!