A Balaton fagyija

2014. május 07. 12:06 - balaton | peti

balaton fagyija.jpg

A Nyitott Balaton eseménysorozat keretein belül idén első ízben megválasztották a Balaton fagyiját. A zsűri egybehangzó véleménye szerint a legfinomabb fagylalt a balatonmárifürdői Florida Fagylaltozó egyik különlegessége.

A megmérettetésre 8 településről jelentkeztek, mindegyik helyszínen 2 féle ízt kóstolhattak a bírák. A megszokott édességek mellett olyan egyedi kompozíciókkal is találkozhattak, mint a jégborral készült vagy a kapros-túrós fagylalt. A döntésben fontos szerepet játszott – természetesen a megfelelő alapanyagok használatán túl – a szín-, illat- és ízharmónia, valamint a tálalás is.

Végül a legkiválóbb íz összeállítású hűsítőnek a „Balatoni randevú” elnevezésű pezsgős-marcipános-szamócás fagylalt bizonyult. Pálfi Attila, a Florida Fagylaltozó tulajdonosának receptje a nyilvánosság elé fog kerülni, így a nyár folyamán a Balatonnál több helyen is meg lehet majd kóstolni a díjnyertes különlegességet.

A megmérettetés célja a balatoni kiváló minőségű kézműves fagylaltjainak népszerűsítése volt, így a fődíj mellett díjazták még a balatonföldvári Kárpáti Fagyizó „Füge-dió fantázia”, a balatonfüredi Korzó Fagyizó „Füredi mákvirág”, és a szintén füredi Bagaméri Fagylaltozó „Kapros-túrós pite” fagylaltjait is.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr46131504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bedina37 2014.05.09. 09:18:05

Akkor irány nyalni! :) Most olvastam, hogy május 31-ig fel kell használni a Szép kártyákon levő összegeket, amire tök jó balatoni ajánlatok vannak: glurl.co/szepkartya
süti beállítások módosítása