Balaton method: start!

2014. április 02. 08:04 - balaton | peti

kodály modszer.jpgNagyjából két hónappal ezelőtt számoltam be egy különleges kezdeményezésről: a Kodály method klippek kiötlői új projektbe fogtak, amelynek főszereplője az eddigiekhez hasonlóan magyar zenészek lennének, s ugyanúgy egyedi, nem stúdiós helyszíneken zajlana a forgatás, viszont a fővárost elhagyva a Balaton körül történne mindez, a rövidfilmeket pedig egész estés road movie-vá fűznék össze. Az ötlet megvalósulásához szükséges tőke összegyűjtésében viszont segítségre volt szükségük, így fordultak a közönség felé.

2 hónapon keresztül lehetett különböző nagyságú összegekkel támogatni a kezdeményezést, de nem adományokról lévén szó, mindegyikért járt cserébe valami: póló, mozijegy, bulibelépő, cd, stb. Az idő előrehaladtával egyre bővült a lehetőségek sora, a végén már VOLT, Sziget és Balaton Sound jegyet is lehetett vásárolni náluk. A kalapozás pár napja lezárult, s örömmel jelenthetem, hogy a gyűjtés sikeres volt, megkezdődhetnek az első közösségi finanszírozású nagyjátékfilm forgatási munkálatai!

A tervek szerint az alkotás még idén mozikba kerülne, de a vetítések nem csupán a film bemutatásából állnának, hanem utána közösségi találkozóvá alakulna, ahol lehetőség nyílna a készítőkkel és a szereplőkkel beszélgetni, majd közösen együtt bulizni. A forgatásban részt vevő együttesek listája még közel sem végleges, de az már biztos, hogy köztük lesz a Turbo, Akkezdet Phiai, Elefánt, Supernem, Óriás, Shell Beach. A további bejelentésekről, valamint a munka előrehaladásáról itt lehet majd tájékozódni.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr655888933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása