Ha megjött az igazi tél – irány egy fürdőbe!

2014. január 27. 15:08 - balaton | peti

fürdoo.jpg

Múlt héten, bár kissé megkésve, de megérkezett az általam már korábban beharangozott tél. Hóeséssel, kemény mínuszokkal. Mit is lehet ilyenkor csinálni? Érthető módon az ember kevésbé szívesen merészkedik ki a szabadba, inkább a meleg szobában keres valamilyen elfoglaltságot. A hótakaró azonban nem jelenti azt, hogy nincsen semmilyen aktív kikapcsolódásra lehetőség!

Kézenfekvő megoldás lehet valamelyik fürdő felkeresése. A Balaton régióban 4 kiemelkedő helyszín is található, ezekről bővebben itt olvashattok. A fürdők egész napos programot kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A különböző összetételű vizek segítenek ellazítani a testet és felfrissíteni a lelket, a különböző wellness- és beauty szolgáltatások, élményelemek pedig még felejthetetlenebbé teszik a látogatást. Ráadásul SZÉP-kártyánkat is használhatjuk szinte bármelyik szolgáltatás igénybe vételekor. (Ezek pontos feltételeiről a szolgáltatók honlapján érdemes tájékozódni!)

És akinek még ez sem elég, hogy előkeresse a fürdőnadrágját/fürdőruháját és a következő hétvégére kiválasszon egy úti célt magának, azok figyelmébe szeretnék ajánlani egy nyereményjátékot. A játék lényege, hogy figuránkkal megtegyük valamelyik fürdőhöz vezető utat, mely úgy lehetséges, hogy pörgetünk dobókockával, majd egy kérdésre helyesen kell válaszolni. Amennyiben ez nem sikerül 1 mezővel hátrébb kerülünk, ha jól válaszolunk, a dobott értékkel kerülünk közelebb a célhoz. Az izgalmakat fokozzák olyan elemek, mint az újra dobás lehetősége 6-os után, vagy a bábu visszakerülése a kiindulási pontra (amennyiben otthon felejtettük SZÉP-kártyánkat :)).

Összesen 3 különböző utat teljesíthetünk, mindegyik más témájú (családos-, wellness-, gyógyfürdők) – természetesen hozzá passzoló kérdésekkel. Azok a játékosok, akik sikeresen teljesítenek egy vagy több utat, nyereményjátékon vehetnek részt, melynek keretein belül 50 páros belépő talál gazdára, a fődíj pedig egy félpanziós hosszúhétvége. Ugye, jól hangzik? Akkor, mire vártok még? Katt ide!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr365785083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cukkmukk 2014.01.28. 13:43:55

Most elég sok akció van a Balaton környéki szállodákban is. Előfoglalási, meg ha minimum 4 éjszakát foglaltok, akkor is jár plusz kedvezmény, úgyhogy érdemes csemegézni: redir.ec/vakacio20szazalek Irány egy kis wellness! :)
süti beállítások módosítása