Ahogy kedden megérkeztünk az idei EFOTT helyszínére azonnal egy régi reklámszöveg villant az eszembe: „Zánkafürdő, szitáló eső, de hajam még mindig tart.” Hát persze, hogy tart, most állítottam be a jól bevált „fesztiválsérót”. Hahó, srácok, buli van! Hideg? Eső? Ugyan már…

És tényleg. A hét korai szakasza, valamint a kevésbé barátságos idő (értsd: októberi) ellenére rengetegen vették birtokba a partot már kedden. Mi is gyorsan letáboroztunk, aztán szemügyre vettük a helyszínt. Egy dolgot tudnék mondani róla: „Mindentől messze, a szívhez közel…” Szó szerint a semmi közepén található az üdülőváros, aminek egyaránt megvan az előnye (bömbölő zene kifulladásig) és hátránya is (boltba szeretnék menni. ööö, hová?). Na jó, a semmit azért annyival módosítanám, hogy közvetlenül a Balaton parton, ami 30 fok feletti hőmérsékletnél igen jól tud jönni – mint ahogy jól is jött az utolsó két napon.

Természetesen minden zenei fesztivál alapelemét a koncertek adják. Nagyon részletesen nem szeretném kielemezni őket, mert rendkívül széles és változatos volt a felhozatal. Mint, minden hasonló fesztiválon… Egy kicsit úgy érzem, hogy besokalltunk. Egyre több és több van ezekből a rendezvényekből, ami csak egy bizonyos szintig jó. Ha az ember egy nyáron eljut 2-3 ilyen helyre, könnyen unalmassá válhat, nem adja meg azt az érzést, amire vágyik, azt a felszabadultságot, a kikapcsolódás élményét, ami miatt fesztiválozni jár. És így van ez a zenekarok esetében is. Ha végignézzük a különböző programokat, láthatjuk, hogy sok ponton azonos a fellépők listája. Persze, hogy az, ki mást lehetne meghívni? De a gyakori és hasonló előadásokba ők is belefásulnak, nem tudják átadni azt az energiát, ami miatt megszerettük őket, a koncertek varázsa megkopik így. Na, nem fanyalogni akarok, biztosan velem van baj, az elmúlt pár hétben kicsit sok koncerten voltam, ettől függetlenül a harley davidsonos Anna & the Barbies-ra, a fishing on orfűs Supernemre vagy az efottos Intimtorna Illegál koncertre akár most azonnal befizetnék újra.

Ami viszont mindenképpen pozitív volt az a számos napközben űzhető tevékenység. Máshol is lehet hallani, hogy ezt lehet csinálni, meg azt is, aztán semmit sem lehet észrevenni belőle. Zánkán viszont egész nap nyüzsgés volt a különböző sátrak körül – és nem csak ahol ingyenes teszttermékeket osztogattak. Népszerű volt az Axe űrprogramja, ahol csúzliként lőtték ki a bátor vállalkozókat, az airsoft-ra is sokan beneveztek, a sportpályákon tényleg játszottak mérkőzéseket, a civil téren pedig mindig lehetett látni valakiket, akik ritmikusgimnasztika-szerű szalagpörgetéssel bűvölték a nagyérdeműt. Személyes kedvenceim közé két játék tartozott, mindkettő egyszerű, de nagyszerű: az elsőben egy sörpad két végében állt 3-3 pohár egy kevés sörrel az alján. A játékosok feladata annyi volt, hogy az asztal egyik végéből a másikon álló poharakba juttasson (dobjon/pattintson) egy pingponglabdát. Ugye, milyen egyszerű? Mégis könnyen leköt, hogy „basszus, csak egy pici hiányzott, csak még egy dobást.”
A másik a sakk és torpedó keveréke volt, a nevét ennek sem tudom. Szemben egymással olyan 5-6 méterre, felállított néhány fabábut mindkét fél, s egy erre a célra kijelölt fadarabbal kellett leütni (vagyis ledobni) a másik egységeit. Ez is sokkal nehezebb élőben, mint amennyire így elsőre hangzik.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékeznünk a strandról. Azt már láthattuk a Balaton Sound kapcsán is, hogy a fesztivál + nyaralás kombó milyen jól működik együtt. Itt sem volt ez másként, amint megérkezett a jó idő, rögtön benépesült a strand. Gumimatracokon, függőágyakban, törülközőn vagy szimplán a fűben heverészve élvezte mindenki a napsugarak kellemes melegét és a parti zenéket (igen parti, nem party). „Sunshine, music, yeeeaah…”

Összegzésként mit is mondhatnék? Korrekt kis rendezvény volt az EFOTT, a kitűzött célját maximálisan elérte, azaz fiatalok tízezrei szórakoztak felhőtlenül 5 napon át. Megvan az a különlegessége, hogy évente máshol rendezik meg, így a helyszín sosem válik unalmassá, illetve minden emberhez eljut így előbb-utóbb (ha Mohamed nem megy a hegyhez…), és komoly fegyvertény még a mellette szóló tradíció is. Hozza a kötelezőt, de ezen kívül semmi kiemelkedőt nem tud felmutatni. Egynek elmegy, de nem biztos (sőt, biztos nem), hogy átutaznám miatta a fél országot.