Európai geoparkok hete

2013. május 23. 16:17 - balaton | peti

geopark hét.jpg

Az Európai Geopark Hálózat (EGN) szervezésében kerül megrendezésre május 24. és június 9. között az Európai Geoparkok Hete, melynek célja a különböző geoparkok kínálatának bemutatása, a természetvédelem, valamint az erre nevelés fontosságának kihangsúlyozása. A Balaton régióból EGN tagként a Bakony-Balaton Geopark is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Néhány programot pünkösdkor tartottak, de számos lehetőség áll még az érdeklődők előtt, többek között lehetőség van részt venni Tűzköves geotúrán, melynek útja a megújult Lóczy-barlangba és a Koloska-völgybe vezet. Ennek időpontja május 26. (vasárnap), 9 óra.


A hivatalos oldal így jellemzi a túrát: „A barlangból hegytetőre felvezető, majd a Koloska-patak mély szurdokából hirtelen felmagasodó sziklákat meghódító geotúrán nem csak a magasság és mélység megigéző váltakozását élhetjük meg, hanem az Időben is hatalmas távlatokat hidalunk át: megjárjuk az óidőben képződött Balaton parti Vörös Homokkő birodalmát, szikrákat csalunk ki a középidő triász időszakának tűzköves mészköveiből, a jégkorszakot idéző löszt is megsimítjuk ujjainkkal és a dolomitból álló sziklaóriások tövében előkerül a geotúra-vezető hátizsákjából a „varázscsepp” is, amelynek segítségével színt vallanak az egyformának tűnő kőzetek.”

Ugyancsak érdekes lehet a Kőtengerek cseppjei geotúra. Ez a Salföldön lesz esedékes június 1.-jén, szombaton 10 órától. Ekkor egy működő homokbányába kaphatnak betekintést a kirándulók szakavatott vezetők segítségével. Az itt látható változatos alakú kőzetekről Futó János geológus és Derhán Dénes üzemvezető fog beszélni, de lehetőség lesz a különböző földtani jelenségek megvizsgálásra is. A túra ingyenes.

Szintén ezen a napon tartják a Nyárköszöntő geotúra a Tihanyi-félszigeten (június 1, szombat, 10 óra), ahol Lóczy István képzett geotúra-vezető vezetésével a félsziget eldugott szegleteit deríthetik fel a kirándulni vágyók. Lehetőség nyílik megtekinteni a kihűlt vulkánokat, a híres levendulamezőket, valamint a halászat ősi mestersége is bemutatásra kerül.

A programok részleteiről, hasznos tudnivalókról és egyéb túrákról itt lehet olvasni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr345314689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása