Kisvasutazás és pince parti Balatonfenyvesen

2013. április 16. 08:30 - balaton | peti

image002.jpg

Balatonfenyves egy bájos település a Balaton délnyugati partján. Nyáron fürdőzésre, tavasszal és ősszel kirándulásra csábít a szomszédos Nagy-berek védett természeti területe. Aki igazán jó hangulatú gasztronómiai programon szeretne részt venni, annak is érdemes Balatonfenyvesre jönni, hiszen itt szervezik meg garantált programként a Tradicionális Pince Partyt.

Balatonfenyves központjából indul a kisvonat, amely a csodálatos Nsgy-bereken keresztül szállítja a vendégeket a somogyszentpáli öreg pincesorra. Már maga az utazás is fantasztikus élmény, főleg, amikor a vonatról leszállva meglátjuk a ránk várakozó lovaskocsikat, amelyekkel a pincékig visznek bennünket. Hogy rá tudjunk hangolódni a partyra, már útközben is megállunk egy öreg pincénél, ahol ízelítőt kapunk a fenyvesi borokból. Innen már igazán jó hangulatban folytatjuk kirándulásunkat úti célunk felé, ahol pálinkával, kemencében sült sós stanglival és persze cigányzenével várnak minket.

A pince party kihagyhatatlan étele a bográcsban főtt pörkölt házi savanyúsággal, valamint az igazi somogyi csemege, a szilvalekváros prósza. Vidámságról a helyi asszonykórus gondoskodik. Saját tapasztalatból mondom, hogy itt még azok is táncra perdülnek, akik eddig inkább a sarokba húzódtak és itt kiderül, milyen sokan is tudjuk a magyar nóták és mulatós zenék szövegeit. Jókedvükben sokan még az asztalon táncolnak.

Persze minden jó véget ér egyszer, de a szervezők nem hagyják, hogy a mulatozás legnagyobb hevében kelljen búcsút venni, így a lovaskocsin, sőt még a kisvasúton is jön velünk a cigányzenekar és még ott is javában tart a tánc.

Bízom benne, hogy mindenkinek felcsigáztam a kíváncsiságát és kedvet kapott egy igazi, hamisítatlan balatoni mulatozásra. A Balaton7 keretében ezt kedvezményesen lehet megtenni, mert azok a vendégek, akik bármelyik, a Balaton7-hez csatlakozott szálláshelyen foglalnak szállást 2013. május 10-20. között, - akár rögtön Balatonyfenyvesen is - 20% kedvezménnyel vehetnek részt a tradicionális pince partyn. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://itthonabalatonon.blog.hu/api/trackback/id/tr565227057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu