Március 15-e, nemzeti ünnepünk, azt gondolom, mindannyiunkban számos emléket, gondolatot idéz fel. Gyermekkorom március 15-éire visszaemlékezve az első kép, amely beugrik, két térdzoknis, sötétkék szoknyás, piros nyakkendős kislány, akik boldogan, hurkapálcára ragasztott, kézzel festett magyar zászlócskát lóbálva igyekeznek Füred főutcáján a Három Tavasz szoborhoz (ahonnan az esti fáklyás felvonulás indul) és éneklik a Nemzeti Dalt. Barátnőmmel azóta is el-eljárunk a helyi megemlékezésekre (bár a szobor már nem áll), sőt, már a gyermekeink is büszkén skandálják a Nemzeti Dal strófáit, de azt is be kell vallanom, hogy az elmúlt években két alkalommal is ausztriai síeléssel töltöttük az ünnepi hosszú hétvégét. Az igazat megvallva, a nagyszerű élmény mellett mindig maradt bennem egy kis rossz érzés is: a sípályán feltűzni a kokárdát mégsem ugyanaz, mint itthon ünnepelni...

Idén Magyarországon töltjük március 15-ét - hívogatóak a programok, Füreden fesztivállal ünnepelik meg a forradalmat. Különleges élménynek ígérkezik a Petőfi Blues, ahol a koncerten Ferenczi György Petőfi verseit idézi meg - nem mindennapi módon, rock and roll stílusban. Úgy gondolom, Petőfit lehet szeretni és lehet nem szeretni, de ha elolvassuk tőle például a Szülőföldemen című versét, senki sem vonhatja kétségbe költői és emberi nagyságát, arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy lenne olyan közöttünk, akiben ne ébredne valamiféle hazafias érzés és a tenniakarás lendülete a Szabadság, szerelem vers hallatán. Csak azt tudom javasolni, hogy bárhol is legyünk, hivatalos ünnepségen, otthon vagy vakáción, ünnepeljük meg a szívünkben is március 15-ét, és ha titkos tippet ajánlhatok: érdemes ellátogatni Petőfi feleségének, Szendrey Júliának keszthelyi szülőházába is!